1941-ben 9 316 074 főt számlált Magyarország népessége. Ebből 8 655 798 (92,91%) volt a magyar, s összesen 660 276 fő (7,09%) pedig a nem magyar anyanyelvű személyek száma (ebből 475 491=5,1% német, 75 877=0,81 szlovák, 14 142=0,15% román, 5442=0,06% szerb, 37 885=0,41 horvát, bunyevác, illetve sokác, 4816=0,05% vend, illetve szlovén). A nemzetiségi hovatartozást illető - a népszámlálás első ízben ennek vizsgálatára is kiterjedt - a népességből 8 918 868 (95,74%) vallotta magát magyar és 397 206 (4,26%) pedig nem magyar nemzetiségűnek (közülük 302 198=3,24% német, 16 677=0,18% szlovák, 7565=0,08% román, 3629=0,04% szerb, 4177=0,04% horvát, bunyevác, illetve sokác, 2058=0,02% vend, illetve szlovén).3 A nemzeti kisebbségek tényleges lélekszáma és aránya Magyarországon a második világháború után tovább csökkent; így az etnikailag minden korábbi időszaknál homogénebb állammá vált.