"A lényeg az, hogy a nácik kezdték a városok szőnyegbombázását."

Lehet, de korántsem olyan mértékben, mint a szövetségesek tették:

"Németország főleg egy- és kétmotoros bombázókat épített, amelyek nem voltak alkalmasak ilyen feladatok végrehajtására, továbbá igyekeztek ipari kapacitásukat az ellenséges területeken található gyárak elfoglalásával növelni, így jóval kevesebbszer alkalmazták a szőnyegbombázás taktikáját.^[5] A német zuhanóbombázók maguk cáfolják, hogy a német stratégiában a szőnyegbombázás nagyobb szerepet kaphatott volna, hiszen ezek kifejezetten pontbombázók, kiváló célzási technikával és kis bombateherrel.

Ennek ellenére 1939. május 2-án olyan helyzetjelentés született, amely a Luftwaffét egy totális légiháborúra felkészültnek minősítette. Hermann Göring még diplomáciai tárgyalásokon is megengedte magának azt a fenyegetőzést, hogy a partnert városait a Lufwaffe bombázza majd, ha nem lesz megállapodás. Hitler ekkor olyan repülőgép tervezésére adott utasítást, amely öt tonna bombateherrel képes elrepülni New Yorkba és vissza. Ám ezek csak illúziók voltak. A Luftwaffe vezetése a két világháború között nyomatékosan elvetette a terrorháború gondolatát, és nem is álltak rendelkezésre megfelelő stratégiai bombázók. Emellett Németország gazdasági elszigeteltsége is éreztette hatását, a Luftwaffe arra törekedett, hogy a háborút a lehető leggazdaságosabban folytassa, ez pedig a kevés bombát és olcsó repülőgépeket igénylő pontbombázók, a zuhanóbombázók alkalmazásával volt lehetséges. Nagy számban voltak még ferdetámadók, de szőnyegbombázók alig. A Luftwaffe egyik szabálya: „Azok a sűrűn lakott területeken lévő célpontok és objektumok közvetlen közelében lévő célok, célpontok, amelyek ellen tilos a légi támadás, csak célzott bombavetéssel támadhatók.”"

(Wikipédia)