Fausztina nővér naplójából

838 Csodálom a papot, aki ügyemmel kapcsolatban oly sok megaláztatást és szenvedést vállalt magára. Adott pillanatokban látom ezt, s támogatom őt méltatlan imádságommal. Csak Isten adhatja a szükséges bátorságot, különben megbénulna a lélek. De örömmel látom azt is, hogy minden kellemetlenség Isten nagyobb dicsőségét szolgálja. -- Nincs sok ilyen lélek. Ó, végtelen Örökkévalóság! Napfényre hozod majd e hősi lelkek erőfeszítéseit, mert a föld az ilyen erőfeszítéseket csak hálátlansággal és gyűlölettel viszonozza. Ezek a hős lelkek magányosak -- nincs barátjuk. Megerősödnek ebben a magányban. Erőt egyedül csak Istenből merítenek. Alázatosan, de bátran szembeszállnak minden viharral, amely őket éri. Állhatatosak és rendíthetetlenek maradnak, mint az ég felé törő tölgy. Íme, ebben áll a titkuk: erejüket Istenből merítik, s így mindenük megvan, amire maguknak és másoknak szükségük van. Viselik saját terhüket, de képesek és készek a másokét is magukra venni. Tűzoszlopok Isten útjain. Maguk fényben égnek, s másoknak is világítanak. Fenn élnek a magasban, és képesek másokat, kisebb lelkeket is felsegíteni, ezekre a magasságokra felvezetni.