6. állomás: Nagyvázsony, pálos kolostorrom
Ide még elsétáltunk az esteledő faluban. Erről a romról már többen is tettetek fel képeket, én nagyon röviden írom le a legfontosabb tudnivalókat róla. (Egyébként a Nagyvázsonytól a Balaton-felvidék felé haladó országos kék jelzés mentén található, több útba igazító tábla segíti a vándort. A nevezetes Kinizsi-vártól csak egy pár perc séta.)
A hagyomány szerint Kinizsi Pál egyik török rabjának váltságdíjából épült 1480-83 környékén. Az alapítók célja családi temetkezőhely biztosítása volt (Kinizsit valóban ide is temették 1494 végén – most már csak jelképes sírja található itt). A templomot Szent Mihály tiszteletére szentelték. 1543-ban a kolostor elnéptelenedett, majd – miután a törökök 1552-ben elfoglalták Veszprém városát – megelőzésképpen felrobbantották több környékbeli kolostorral együtt. Köveit a vár későbbi építkezéseihez és a falu házainak építéséhez hordták el. Állagmegóvására 1960-ban került sor.
Temploma nagyméretű (31 m hosszú, szentélye 8, hajója 9,5 m széles), egyhajós, sokszögzáródású szentélyű. Egykor pompás gótikus hálóboltozat fedte. A szentély végfala teljes magasságban megmaradt. A templom hajójának alapfalai is megmaradtak. A templom északi oldalához épült hozzá a kolostori négyszög, amelynek a templomhoz közeli falrészletei magasabban állnak. A kolostorhoz gazdasági épületek is tartoztak. Az egészet fal övezte, amelyet csak részben tártak föl az Éri István régész által vezetett ásatás során. (Forrás: wikipedia.hu)
A templom és a kolostor közös fala
A templom épülete a kolostor felől nézve
Mellékkápolna lehetett?
A szentély kívülről és belülről