Csimpolya Creative Commons License 2013.08.21 0 0 527

A tegnapi napon meglátogattam a Mesterségek Ünnepe rendezvényt a Várban. Már jó ideje tervezem, de mindig túl melegnek tartottam hozzá az időt. Tegnap azonban pont megfelelt, enyhén felhős ég, enyhe szellő és tűrhető hőmérséklet. A nagy kaland már azzal elkezdődött, hogy nem jártak buszok a Várban, gyalog kellett átmenni a Lánchídon. Ezt azonban csöppet sem bántam, mert ezt a hidat szívesen elnézegetem. Aztán a Királylépcsőn mentem fel, ez kissé lelombozott, mert a sok lépcső enyhén szólva is karbantartásra szorult volna, időnként még faágak is belógtak. Viszont minderre legalább egy táblán figyelmeztették az arra járókat. Viszont amikor felértem, rájöttem, hogy egyáltalán nem volt kárbaveszett fáradság. Szebbnél-szebb árukat láthattam, sok esetben a szövés, fonás, csipkeverés a szemem előtt történt, mindig nagyszámú érdeklődő előtt.  Felsorolni is hosszadalmas lenne, mennyi mindent láttam, csak egyet-kettőt említek meg. Például csodaszép ruhák voltak, kissé a XVIII. századi mintát követték. Láttam továbbá egy olyan kabátot, ami teljesen szűrt mintázott, gyapjúból készült, fekete-fehér – természetesen szűrvágott - mintával. A lábbelik is elég nagy számban szerepeltek, volt olyan csizma, illetve cipő, amit a néptáncosok hordanak. Kalapos is volt, igaz, csak egy. Nála aztán volt mindenféle fejfedő, a csikóskalaptól a Kossuth-kalapig. Ez utóbbiról azt is megtudtam, hogy melyik vidéken melyik oldalát gyűrték be, illetve volt olyan hely, ahol egyáltalán nem tűrték be. A kalaposmester maga csikóskalapot viselt, árvalányhajjal., és nagyon jól állt neki.

Mint legtöbbször, megint megvolt az egyéni kedvencem, éspedig egy míves kidolgozású kaleidoszkóp. A teste sárgarézből készült, a végén egy csöpp nagyító. Nem volt benne a szokott üvegcserép, a környezet színeit rendezte takaros mintába. Első látásra azt hittem, távcső, de miután belenéztem, gyorsan rájöttem a tévedésemre. Csodaszép fafaragást is láttam egy idősebb székely férfi állította ki a műveit, a következőn éppen dolgozott. Nagyon kellemesen lepett meg, hogy noha elég sok ember járt arra, udvariasak és türelmesek voltak egymáshoz. Lehet, hogy a sok szép holmi tette? Nagyon sok kerámiatárgy is volt, egyéni festéssel is mintával, nem volt köztük két egyforma. Láttam továbbá gyékényszövést is, no meg az elkészült szőttest is. Azon is meglepődtem, hogy sok fiatal férfi-nő is kiállított, azt hittem, ez az idősebb generáció rendezvénye. Akadt néhány olyan ember is, aki hangszert árult, a legjobban egy-két míves citera tetszett, a készítője játszott is rajta, és enyhe méltatlankodással jegyezte meg, hogy úgy látszik, senki sem tudja a szövegét. Nincs valami jó hangom, ezért aztán nem énekeltem el, hogy A barátok, a barátok facipőben járnak… Abbahagyom, de még hosszan sorolhatnám a látottakat-hallottakat, de nem akarom senki türelmét igénybe venni. Egy biztos: nem bántam meg.