Szia Fefe!
Szóval A Minotel:
A szállodába érkezéskor kaptunk egy medencére néző szép szobát a földszinten, amiben volt 3-4 hangya. Jó nagyok voltak, de nem izgatott. Mentünk még vissza a recepcióra a széffel kapcsolatban érdeklődni és megemlítettem, hogy találkoztunk a " lakótársakkal". A Recepciós azonnal mondta, hogy ez probléma , azonnal jön és ad egy emeleti szobát. Ki is cserélte és csak után adtunk neki 5 €-t. Egy magas kopaszodó fickó "B" betűs neve van. Van egy másik alacsonyabb pasi is, az egy kicsit rafinált: náluk tudtunk pénzt beváltani azzal, hogy majd ők vissza is váltják. Persze cetlit nem adott, és nem is váltotta vissza. Sebaj, elosztogattuk jattnak :). Van egy lány is Nesernie a neve nagyon kedves és a tulaj unokahuga, sok mindenben segít ő is.
Szóval a szoba rendben volt kicsit látszott a tenger is ( 745 szoba) 1 farnciaágy + 1 kanapé szerű. A fürdi nem volt gáz, de az első " tiszta " törülközőn konkrétan egy sz@r csík volt. De úgy volt hajtva, mintha tiszta lenne. Erre érdemes odafigyelnetek, naponta.
Domestosos kendővel gyorsan végig töröltünk mindent, de utána minden nap takarítottak. Azzal nem volt gond. Arra vigyázzatok, hogy a törölközőt nem mindíg rögtön cserélik, hanem vab amikor délelőtt elviszik és csak 5 körül kapsz újat. Szóval egyet legalább érdemes eldugni :)
Szobában klíma működött ők is bekapcsolták takarítás után és behúzták a sötétítőt is. Nagyon odafigyeltek az emberre. 2 naponta hagytunk 2 dínárt az ágyon onnan elvették máshonnan sosem.
Kaja: Van egy bajuszos teremfőnök, elég mogorva kinézetű, de ha kétszer előre köszönsz szerez mindent ami hiányzik.( szalvéta, evőeszköz, só stb) A reggeli mindíg francia reggeli ( friss croissant, csokis tekercs, bagett , saját kenyér, palacsinta, főtt tojás rántotta. Saláták, 2-3 féle lekvár ( füge, narancs, körte) Joghurtok,körte, sárgadinnye szőlő, müzli. VAJ csupa nagybtűvel isteni krémes. Inni való tea, kávé meleg-hideg tej, 3 féle tartályos-keverős gyümölcslé. A narancs a legelfogadhatóbb, de nem árt vízzel higítani( tartályos) folyt köv.