Vagy úgy jártál, mint a húgoméknál az illetékhivatal embere. Új ház, kis gyerek, egyszerre volt hivatalos az ifjú anyához a gyerekorvos és az illetékkirovó ember. A gyerekorvos végzett előbb, távozott, aztán mikor az illetékhivatalnok is követte volna, látá, hogy nincs meg a cipője. A húgom felhívta az orvost, hogy doktor úr, biztos, hogy a saját cipőjében ment el? Mire az orvos: várjon, nem látom a lábamat, leparkolok. (Ebből is került, hogy nem egy sovány ember.) Aztán már fordult is vissza. De hiába dicsérte agyba-főbe az illetékes úrnak a cipőt, a tesóméknak végül meglehetősen sokat kellett fizetniük... :)