A szamárfület én is gyűlölöm. Az fáj a könyvnek.

A borítókról az jutott eszembe, hogy volt osztálytársam, akinek az anyukája minden könyvtári kölcsönkönyvre csinált ilyet, biztos, ami biztos. Általában a könyvet óvjuk, de ő a gyereket óvta a könyvtől. Magamban mindig vihogtam ezen, mert a borító csak a felszín, de a könyvben is remek dolgok voltak ám. Ujjnyomok, csokifoltok, ceruzás (tollal írt!!!) jegyzetek, csupa-csupa emberi nyom.

Volt aztán egy kollégám, aki éveken át dolgozott azokkal az oldalakkal, ahová a szemétből kikapart cuccokról írt sorozatomat írtam. Iratok, igazolványok, nyomtatványok, könyvek, prímán mocskos mindegyik, ő meg fehér cérnakesztyűben kezelte az egész holmit, amit előtte persze én már napokon át lapozgattam, gyűrtem, simogattam, szóval készségesen begyűjtöttem róla  bacik nagyját.

Érdekes, a könyv "múltja" ma sem zavar. Pedig amúgy ma már simán képes vagyok háromszor kezet mosni egy kisebb bevásárlás után. :)