Lacanist
2013.08.01
|
|
0 0
11023
|
Mi is ott voltunk (párom és én). :)
Na, élmény votl a koncert, már nagyon régen láttam Vasszűzikéket, a hangulat sztem fergeteges volt. A hangosítás so-so, az ülőhelyemmel szerencsém volt, mert a színpadtól balra kaptam, ahogy te is írtad, és hát Dave és Adrien bácsi 90%-ban ott tűnt fel. :) Lényeg az, hogy így igazából le sem ültünk a székekre, először előrébb mentünk a korláthoz, aztán koncert közben a lépcsőn egészen lekúsztunk a kiemelt állóhelyek fölé pár lépcsőfokkal. Kellett is, mert szinte lépcsőfokonként javult a hangzás, fentebb kása volt még az egész, lejjebb már azért szépen el lehetett különíteni Murray és Smith gityóját is, Janick kaparászását sztem alig hallottam. Viszont sztem akusztikailag talán nem a legideálisabb az aréna, eléggé zavaró volt a visszaverődő hangok miatt fellépő rengeteg vibráció, főleg dickinson magasan kitartott hangjainál. Pedig jó formában volt a fiú hangilag is, meg mozgásilag is, ahogy elnézem. :)
A Hallowed be thy name eleve nem is szerepelt a programban, vagy csak most maradt ki? :( Nem mintha nem lenne agyonjátszva, de azért még utolsónak elviseltem volna tőlük. |
Előzmény: Töfi1234 (11022)
|
|