Tegnap a Móriczon aláirtam egy tiltakozást, egy kis segítséget az erdélyi magyaroknak, Marosvásárhely magyar oktatásügyének.

Nem számításból, nem valami álságos hátsószándékkal, nem szavazatért, nem csupám emberségből, emberi jogokért amelyet lábbal tipornak sok helyen, lassan itthon a hatalomtól részegek.

Mondja az egyik hölgy ami ott folyi még Csaut is túlteszi, mondja maguk nem is ismerhetik....

Téved mondtam, ma mi is kezdjük újra érezni, megismerni, mi idősek akik átéltünk hasonlókat akkor és most....

Az ember akkor lesz boldog, ha élheti azt az életet amelyet maga is formál, ha úgy tud élni hogy nem mondják meg a hogyant, ha joga annyi van mint azoknak akik megrészegülve handa-bandáznak arról amit már elvettek másoktól...