Persze, persze.

Talán senki nem tudja még megsaccolni sem, hogy milyen arányban mentek ki olyanok, akiknek itthon átlagosan ment, de ők – érthetően – többet akartak kapni, elérni pénzben, megbecsülésben. És általában sikerült is nekik, de azt nem tudjuk, mennyi szomorúságot okozott nekik az itteni környezet, az itt hagyott rokonok és barátok hiánya. Erről talán nem is szívesen beszélnek.

Ellenpéldát is ismerek. Például olyan 60+ éves sebészt, aki Németországban 30 év után sem ért el semmit. Felneveltek ugyan két gyereket, de csapódik egyik klinikától a másikig, az egyik városból és bérlakásból a másikba. Itthon már megszedte volna magát. Ja, és a gyerekei is elvesztek az ország számára.

Persze nem szabad általánosítani.