Értettem, hogy így értetted, de az én sztorimban senkinek sem volt fontos a pénz. A normális élet, a megbecsültség annál inkább.

A barátom az első tanév végén Angliában "outstanding" minősítést kapott a brit tanfelügyelettől, amellyel most az iskolája boldogan villog a következő évre szóló, diákcsalogató kiadványban. Büszkék rá, veregetik a vállát, és _mellesleg_ fizetnek annyit, hogy el tudja tartani a családját, a bérelt otthonát, és ne érezze úgy minden kuka mellett, hogy talán érdemes volna beletúrni.

Mivel szeretlek titeket, nem mesélek arról a tizenöt évről, amelyet a magyar oktatásügy kebelében húzott le. Megalázó lenne az összevetés, mindünknek, adófizetőknek.