A Dűnében a történet és az univerzum másodlagos. Én is így érzékeltem, és később Herberttől is láttam ezt leírva. Egy csomó mindent át akart adni a világnak (és nem csak konkrét gondolatokról van szó), amihez merő keretként alkotta meg a Dűnét, ami pedig ehhez képest önmagában is elég jó, de nem lehetetlen (igaz nem is mindennapi) kihívás megelőzni.

Az, hogy Téged le tudtak kötni brájenék utózmányai (vagyis az eleve silányabb szerkezetű, de elsősorban mögöttes tartalom nélküli Dűne), teljesen egybevág azzal, hogy számodra Asimov érdekesebb. Mondjuk én már azt sem egészen értem, hogy hogyan rágják át magukat pl. az Istencsászáron azok, akiknek a történet az érdekes a Dűnében.