Szerintem generációs kérdés. Mi még benne élünk abban a XIX. századi szokásrendszerben, amelyik kijelölte a kánont. Van egy képünk arról, mit kell megőrizni, mi az érték, és mi a szórakoztató, de szívünknek kedves. Mire mi nem leszünk, ennek nyoma vész - de hát az ember csak a saját koordinátarendszerében tud működni. Őszintén szólva nem fűz különösebb érzelmi viszony a magas kultúrához - épp a fentiek miatt, hiszen van egy képem arról, mennyire múlandó és viszonylagos. Közben meg, a jelenben, furcsa mód pontosan látni vélem, hogy mi a megőrzendő. Tán mert emberi léptékkel mérek. :)

Épülettel jobban tudom magyarázni, miről beszélek. A kortársaknak szemfájdító szecessziós házak ma szívszorító kincseink, mert sok elpusztult belőlük. A megbízható ekletktika ott van mindenütt, mert középszerű, ezért nem bántotta senki. Mindkettőtől "Budapest" Budapest, de ha a földrengéskor rá kéne mutatnom a novhéttéri Strozzi palotára vagy a Bedő házra, melyik maradjon meg, hát nem volna kétséges a választásom. Közben meg sok olyan embert ismerek, szeretem is őket, akik csak a kedvemért nem mondják ki hangosan, hogy hát kit érdekel: az új ház a jó ház, a régi dohos is, meg nem záródnak jól az ablakai.

Szerintem ez a világon sehol sem működik. Csak vannak gazdag országok, ahol erre is csurran-cseppen - mert hát másra is telik alapon.