Csak Horthy leveléig olvastam.

 

Krausz:
----------
Elképzelhető-e egyáltalán komolyan, hogy Sztálin (és Goebbels) tudott a magyar katonák ukrajnai, oroszországi és belorussziai tömeggyilkosságairól, Horthynak pedig erről nem volt tudomása...?
E szempontból egyik perdöntő dokumentum – számos más között – például Horthy távirata Olgyay Károly altábornagynak:

 

 

„Több mint egy negyedéve annak, hogy a szovjet-orosz arcvonal mögötti területen magyar megszálló seregtestek is részt vesznek a biztosító szolgálat ellátásában. Noha a seregtestek kizárólag az arcvonal mögötti területen való szolgálatra vezényeltettek, a keleti megszálló csoport seregtestei a tömegesen felbukkanó ellenséges partizáncsapatokkal kemény harcot vívtak, sőt egyes seregtestek a német erőkkel együtt szovjet-orosz támadások elhárításában is tevékenyen részt vettek és máig az arcvonalban vannak…kemény orosz télben, nehéz elhelyezési és közlekedési viszonyok között…dacára annak, hogy fegyverzetük és a felszerelésük a korszerű harc követelményeit nem elégítette ki, a váratlanul elfogadni kényszerült harcban új babérokkal gazdagították a magyar katona dicsőségét és hírnevét.”

 

Krausz bátyánk a csúsztatás nagymestere. Tovább olvasni felesleges. A hozzászólásokban is a partizáncsapatok vadászatán keseregnek.

 

Eddig azt hittem, hogy a frontvonalban harcoló alakulatok tömegmészároltak, de mint kiderült a megszálló csapatokról van szó.

 

pár részlet:

 

Az Álgya-Pap és társai, valamint a Somlay és társai ellen 1947-ben lefolytatott perek anyagaiból e kötetben olvashat először a magyar olvasóközönség unikális dokumentumokat.

Bakay maga is elismerte,[8] hogy a parancsnoksága alatt álló egységek követtek el háborús bűncselekményeket,

 

143 ember került bíróság elé és 138 főt ítéltek el háborús bűnökért.

 

a szükséges levéltári források hiányában ma még nem tudjuk pontosan felvázolni, hogyan zajlott a magyar háborús bűnösök felderítése a szovjet szervek által.

 

Az elítélt tábornokok, tisztek és katonák azon megszálló hadtestek alárendeltségében szolgáltak, amelyek kifejezetten rendfenntartó és büntető feladatokat láttak el.

 

Sáfrány Béla ezredes:  „A Keleti Megszálló Csoport, melynek kötelékébe ezredem, a 251. ezred tartozott, Ukrajna és Fehéroroszország elfoglalt területén őrfeladatokat és rendőri-büntető feladatokat látott el. Horthy kormányzó ruházott fel bennünket ezekkel a szégyenteljes feladatokkal Hitler parancsára azért, hogy a német csapatokat felszabadítsuk a megszálló szolgálat alól, hogy teljes mértékben a szovjet hadsereg elleni harcban lehessen őket bevetni.”

 

(Ez nagyon szájbarágott vallomásnak tűnik.:)

 

a források alapját, jelentős részét szovjet és magyar túlélők, civilek és hadifoglyok vallomásai, a vallomásokról készített jegyzőkönyvek, nyilatkozatok, levelek, hadifogoly-kartotékok képezik, amelyeket a Rendkívüli Állami Bizottság helyi, területi és országos szervei gyűjtöttek össze és dokumentálták.

 

A jegyzőkönyvek összeállítására a RÁB moszkvai központja számos utasítást, módszertani útmutatást dolgozott ki

 

a szovjet állampolgárok bejelentései, a károsultak és a tanúk kihallgatási jegyzőkönyvei, az orvosi szakvélemények, a bűncselekmények helyszíni bejárási dokumentációja (pl. a tömegsírok exhumálása során keletkezett jegyzőkönyvek), a fogságba esett ellenséges katonák vallomásai alapján az elkövetett gonosztetteket – az adott terület felszabadulása után egyhónapos határidővel – jegyzőkönyvekben kellett összegezni. A jegyzőkönyvekben minél pontosabban kellett leírni az elkövetett bűncselekményeket, és amennyiben lehetséges volt, az elkövetők pontos nevét, előírás volt a katonai alakulatok és a tettestársak megnevezése.

 

(ilyesmiket honnan tudtak meg utólag?)

 

A kolhoztag, a tanító, a „szovjet aktivista” elmondja, olykor elsírja szenvedéseit.

 

(a tanító mindig felbukkan.:)

 

A RÁB jegyzőkönyveinek stílusa a népi elbeszélés és a bürokratikus nyelvezet sajátos ötvözete. Ennek magyarázata az, hogy az áldozatok, az egyszerű falusi parasztemberek, akik közül az idősebbek némelyike írni-olvasni sem tudott, saját történetüket saját nyelvükön adták elő. Majd amikor ezt a hivatalos szovjet képviselők papírra vetették, akkor a maguk hivatali terminológiájába illesztették ezeket az „elbeszéléseket”, melyeket az előírt kérdések tartanak a megfelelő keretek között.