Tegnap volt némi elintéznivalóm a belvárosban, ezért kihasználtam a nagy alkalmat, és sétáltam egyet a Váci utcán, illetve annak egy rövidebb szakaszán. Nézegettem a kirakatokat, és időnként nagyon csóváltam a fejemet. Egy úgynevezett antikvitás üzletben csupa porcelán nipp volt a kirakatban, és olyan édeskés, művi beállítású holmik, hogy a rokokó dámának, aki negédes mosollyal nézett a térdnadrágos gavallérra, azt kívántam, hogy essen egy kavics a cipőjébe, és egy darabig ne tudjon szabadulni tőle. Az illető férfinak meg azt, hogy virág helyett egy bokor csalán akadjon a keze ügyébe. Egyszóval - pocsék giccsek voltak, de ilyen minőségben a végén már egész szórakoztatóak. Szerncsére volt olyan kirakat is, amiben pl. jópofa autómodellek voltak, pl. egy harminc évvel ezelőtti Trabant, vagy ugyanannyi idős busz.

Az is némi tűnődő fejcsóválásra késztetett, hogy egy étterem előtt nadrágba, dzsekibe és gyöngyös pártába öltözött leányzók osztogatták egy étterem szórólapját. Azt elismerem, hogy ilyen hűvös időben a bokorugró szoknya nem éppen praktikus, de az egész együtt nagyon  stílustalan volt.

Egy másik szórólapon másik étterem, Verne Gyuláról elnevezve. Ez nem is túl szörnyű, hiszen sok regényében részletesen ismerteti, mit is ettek-ittak a hősei. Megkérdeztem, hogy ha fel tudok sorolni tíz regényt Vernétől, kapok-e díjkedvezményt. A leányzót szemlátomást meglepte, hogy Verne író volt.  

Viszont hogy egy olasz éttemet miért neveztek el Galileiről, azt végképp nem értem. Igaz, miért is kell nekem mindent érteni?

Mindent összevetve, azért egész jól szórakoztam. Mi több. még ingyen is.