Újra előkerültem, folytatom.:)

 

A második napunkat Milánóban töltöttük.

 

A Cimitero Monumentale sétával indítottunk. Itthon is szívesen sétálunk a Kerepesi úti temetőben. Ez a temető valamelyest hasonlít hozzá, de itt Milánó előkelőségei nyugszanak és sűrűbben "lakott". A temető mérete, az ott található szobrok és az a hatalmas neogótikus épület ami az elhunytak fülkés elhelyezésére szolgál, lenyűgözött bennünket, ugyanakkor hátborzongató volt. Kicsit bizarr, de a temető jelentős turisztikai látványosság. Szerencsénkre a tegnapinál sokkal jobb volt az idő, így hosszasan sétálhattunk. Az évszámokat figyelgetve arra a következtetésre jutottunk, hogy a temető az 1800-as évek elejétől üzemel és ma is működik, találtunk egészen friss sírokat is.

Akinek belefér az idejébe, látogasson el ebbe a különleges szabadtéri múzeumba.

Temetőjárást követően kipróbáltuk Milánó legújabb metrószakaszát, a lilát. Szép!

Eddig 1x volt alkalmunk teljesen automata metróval utazni (Párizs 14. sz. vonal).

Nyilván most is a kocsi legelejére ültünk, (ahol nálunk a vonatvezető helye van) és tágra nyílt szemekkel lestük a végig kivilágított alagutat. Nem emlékszem arra, hogy Párizsban is ilyen csodás lenne az alagút teljes hosszának a megvilágítása. Elvonatoztunk végállomástól (Zara megálló) végállomásig és vissza.

A sárga metróra való átszállás előtt még gyönyörködtünk az új vonal színeinek, a lilának és a bordónak az összhatásában.

 

A Centale FS-nél megszakítottuk az utazásunkat, megvettük a holnapi útra szóló vonatjegyeinket. Reggel a külvárosban lévő Villapizone vasútállomásról indulunk vissza Stresaba. A külvárosi pályaudvaroknál általában nincs jegypénztár, csak automata, aminek a kezelése meghaladja a képességeinket.:)

 

Tavaly ősszel jártunk utoljára a központi pályaudvaron, azóta itt is változott a világ. Akkor még hosszú sorok tolongtak a pénztárak előtt, ráadásul regionális jegyeket csak a jobboldali sornál adtak. Mi először nyilván végigvártuk a sorunkat bal oldalon, aztán a jobbon.

Most sorszámot kell húzni és figyelni a kijelzőt. Jobb így, nem kell mereven a sorban állni, lehet közben sétálgatni.

 

Következő megállónk egy szempillantás erejéig a Dómnál volt, aztán folytattuk is utunkat Milánó állítólag legrégebbi bazilikájáig, a San Lorenzoig. Most gyönyörű az idő! Templomba lépésünk előtt napozunk egy kicsit a 2. vagy 3. századból származó 16 korinthoszi oszlopnál. Ez az oszlopsor Milánó legteljesebb épségében megmaradt római kori emléke. A templom bejárata előtt I. Constantinus császár római szobrának a másolata áll.

 

A templom kupolája 1572-ben beomlott, ekkor Borromeo Szent Károly megbízást adott a templom teljes rekonstruálására. A rekonstruálás során az építész megőrizte a román kori stílust. (Az Izola Bellán lévő fényűző palota és teraszos kertek kialakítása is a főúri Borromeo család nevéhez fűződik.)

 

Miután kigyönyörködtük magunkat, hosszú sétára indultunk a csatornákhoz. Séta közben pizzáztunk, sütiztünk.

 

Kellemesen elfáradva hazafelé vettük az irányt.