Most jutottam ide, kérdésedre egy lehetséges válasz (bizonyára van több is).

Azt kérded, hitel lesz e a folytatás megint? Azt feltételezem, azért kérded, mert jól láthatóan informált vagy a napi gazdasági történésekben, és tudni szeretnéd, hogy a kiszáradó belső piac honnan kap utánpótlást?

 

Jól érzed, hogy a hitel a legklasszikusabb módja a pénzteremtésnek, a gazdaság belsejének pénzzel történő beinjekciózásának. Gyakorlatilag 2003 és 2008 között az egész magyar „sikersztori” arra épült, hogy magyarok százezreit konvertálták át devizaspekulánssá, akik hitelfelvételeikből fedezett lakás- és autóvásárlásaikkal elárasztották a gazdaságot pénzzel (miközben pedig fújtak egy ingatlanbuborékot is). Ez a konstrukció egy tipikus tőzsdei MLM piramisjáték volt, aki legelőször beszállt, az kaszált, és mielőbb kiugrott, mielőtt a rendszer összeomlott volna.

 

Mióta azonban kitört a subprime, ez a felelőtlen hitelpiramis fújásból álló álkonjunktúra mindenhol befuccsolt – nem csak idehaza, leginkább a déli Eurós országokban, ahol ugyanezt játszották, csak Euróval.

Na most ennek következtében Magyarországon 2008 óta megindult az úgynevezett „deleveraging” folyamat, ami annyit jelent, hogy a lakossági és vállalati szektor hiteltörlesztői pozíciót vett fel, magyarul több hitelrész kerül visszafizetésre adott idő alatt, mint amennyi új születik. Ez következésképpen inverz pénzteremtés, azaz szárítja a gazdaság belsejét.

Ehhez társul hozzá, hogy a kormány a különböző ismert okoknál fogva (pl deficitcél, EUs pályázati pénzek, stb) nem hajlandó a fentebb említett deleveraging folyamatot államadósság növeléssel kompenzálni.  Tehát mindennek folyományaként a gazdaság belseje az elmúlt 5 évben bruttó szárad pénzügyi értelemben.

 

Hogy mégis emellett mi vezetett a túlélésünkhöz, és mi az, ami miatt én továbbra is optimista vagyok a jövővel kapcsolatosan, az az úgynevezett külkereskedelmi mérleg alakulása.

Ez az a jelenség, amely a hitelből táplált pénzteremtés mellett, egy normális piacgazdaságban képes arra, hogy a nemzetgazdaság belsejét ellássa kellő többletforrással. Deficitje értelemszerűen azt jelenti, hogy a nemzetgazdaság kívülről tekintve fogyasztó státuszú, azaz több jószágot és szolgáltatást vásárol és emészt fel, mint amennyit megtermel. Szufficitje azt jelenti, hogy a nemzetgazdaság termelő státuszú, azaz több jószágot és szolgáltatást állít elő (és értékesít!), mint amennyit közben felemészt.

És most az ábra:

 

 

Amint látható, a subprime megtanította a magyarokat egy nagyon fontos kapitalista felismerésre: ha baj van, nem fogyasztunk többet, mint amennyit a túlélésünkhöz feltétlenül muszáj!

(ebből az ábrából ugye már az is kezd érthető válni, hogy Heim P. miért javasolta múlt héten, hogy a jegybank célozza a 305-ös EUR/HUF szintet)

 

Amikor külföldiekkel eszmecserélek a fennálló világgazdasági problémákról, nagyon büszkén szoktam mutogatni ezt az ábrát. És igen, büszke vagyok rá, hogy ennek az eredménynek az én munkám is egy mikroszkópikus eleme.

 

Ami a várakozásaimat illeti:

Ahogy szokták mondani, „6 eset van”.

-          ha valamelyest magához tér a gazdaság, és megáll a recessziós nyomás, a hosszú válságos évek után visszatér a fogyasztás, és a fenti ábrát elkezdi rontani. Ez a szkenárió abban az esetben is előfordulhat, hogyha nemzetközi szinten történik valamilyen olyan esemény, amely az exportunkra rossz hatással lenne. Kevésbé szerencsés kimenetelnek tartom.

 

-          marad a pillanatnyilag fennálló mocsár, zéró közeli növekedés, nehézségek, kiigazítások, és az ábra szépen lassan egyenlegezi azt, amit a lakosság és a vállalatok visszafizetnek. Akár még évekig tarthat ez a szkenárió. (Szerintem fog is. Lassú, nagyon lassú, még évekig tartó félkómás éledezésre számítok legjobb esetben is)

 

Azonban én nagyon szeretném, hogyha a közelgő gazdasági talpraállás (minden ciklusnak van egy alja!) újabb beruházásokkal és tőkebevonzással együtt valósulna meg, és a közelgő felélénkülő fogyasztás ellenére a többlet tőke és beruházás fedezné a szufficites külker mérleg fenntarthatóságát! (több, jobb minőségű áru és szolgáltatás előállításán és exportálásán keresztül)

 

Valójában hosszútávon erre a szkenárióra számítok.

 

Ebből gondolom most már érthetővé kezd válni az is, miért kardoskodtam az elejétől fogva a tőkebevonzás mellett. Egyszerűen arról van szó, hogy az elmúlt évek felelőtlen hitelboomja miatt ránk tornyosuló pokoli törlesztési terheket csak úgy tudjuk gazdasági javulással párhuzamosan teljesíteni, hogyha fenntartjuk termelői státuszunkat, és nemzetgazdasági szinten több jószágot és szolgáltatást értékesítünk a nemzetközi piacokon, mint amennyit onnan megvásárolunk.

Én hiszek ebben, és optimista vagyok hosszútávon!