Első lehetséges ok:
fajtajelleg. Egyes cseresznyefajták nem kifejezetten bőtermőek. Ilyen pl. a Germersdorfi. Ezeken is rengeteg a virág, ezek zöme meg is termékenyül, azonban a fa kiszelektálja és még így aprójában elszórja őket. A Germersdorfiból kinemesített Katalin pl. ugyanazt a minőséget tudja, de ilyen gondja nincsen.
Második lehetséges ok:
a tápanyag és vízhiány. A vízhiány mondhatnánk a mostani időjárási viszonyok között nem jellemző, pedig egyes talajtípusok esetén sokat segítene a termésmegtartás érdekében, ha 2-3 naponta alaposan belocsolnánk a fa törzsénél. Én a Germersdorfi fámat idén kezdtem locsolni, elég bőségesen. A tömlőt odadobom az törzséhez és 10-15 percig engedem rá a vizet, úgy 2-300 litert biztosan. Talán ezért, talán másért, de soha ennyi nem termés nem kötődött meg rajta, mint idén, fürtökben vannak rajta az 1 cm átmérőjű szemek, ami eddig nem volt jellemző.
Harmadik lehetséges ok:
az előző évi egészségi állapot. Korábban én is elkövettem azt a hibát, hogy amikor júniusban leért a termés, elhanyagoltam a fát. Mindenféle levélbetegségek jöttek ki rajta, amelyek ráadásul nem is voltak látványosak egészen augusztus végéig, amikor lehullott az összes levél, az össze fa közül ez kopaszodott le leghamarabb. Amióta július-augusztusban is viszonylagos rendszerességgel kezelem a fát, a következő évi terméskötődés látványosan javult.
Negyedik lehetséges ok:
a fa jelenlegi egészségével van valami baj. Ezt relatíve laikusként is egyszerű ellenőrizni, a levelek legyenek egészségesek és foltmentesek. A sárguló és eldobott szemeket ellenőrizni érdemes, nincs-e bennük kártevő. A Növényvédelem fórumon jelezték a fórumtársak, hogy a cseresznyelegyek már megjelentek. Nem igazán tudom mit találhatnak a kártételhez ilyen korán, de ha igaz amit több helyen olvastam, akkor nem olyan finnyásak, hogy csak a (félig) érett cseresznyére buknak. Ezért szokták az óvatosabbak a borsószem nagyságtól folyamatosan védeni a cseresznyét felszívódó rovarölőkkel.