Ugyanonnan, kicsit regebbrol... (csak tudnam, mi a fenenek olvasok vissza....)
"
Az egyik, hogy mi a beszállásnál felvittünk magunkkal 2 üveg bort, amit az egyik feladott poggyászba tettünk. Nem vették el, szerintem észre sem vették. Megittuk... De ugyanekkor a táskámba maradr egy kis bicska, amit elvettek, de a leszállásnál nem kerűlt elő. De mikor ugye már kiszálltunk szinte képtelenség lett volna visszamenni a hajóra és máshol érdeklődni utánna. pedig jó kis bicska volt. Írtam nekik, hátha...
És amit szeretnék mindenképpen leírni, mert én sajnos a lehető legklasszabb körülmények között eltöltött 1 hét alatt bizony rengetegszer megtapasztaltam a túristák "álatságát", ami igencsak zavaró tud lenni. Nagyon fontos megjegyezni, hogy mi 2 kicsi gyerekkel voltunk, 1,5 és 2,5 évesek. De ha hiszitek, ha nem minket sehol nem engedett senki előrébb a liftnél, az ajtónál, ki- vagy beszállásnál. Itt nem arra gondolok, hogy a sor elejére, hanem a saját helyünkről is kifúrtak mivel úgy gondolták a babakocsi élé még beugranak. De erről egy egész oldalnyi példát tudnék írni. Az utolsó napokban már tudatosan helyezkedtünk és úgy ugrottunk a liftbe, mint a nyulak, de volt, hogy rá kellett szólni más emberekre a tolakodásuk miatt.
"