bugadoktor Creative Commons License 2013.04.21 0 0 5748

Tisztelt deres szádorgó, javaslatod alapján, ismét átolvasva, - és eddigi véleményemet felfüggesztve –  K.L. inkriminált beszédét, valóban enyhébb „ítéletet” hoznék.

De! Számomra továbbra is ott bujkál az üzenet: az, akit nem elégé szárnyaló fantáziával áldott meg a sors, vagy is, nem hisz az olimpia megrendezésében, nyugodtan keresheti azt a bizonyos gerendát.

Hidd el, ez a része a szövegnek nem csak a tehetségtelen, kishitű embereknek szóló ajánlás volt hanem, az én olvasatomban, a másként gondolkodókra is, vonatkozhat.

 

Ami a Debreczeni könyvben van, na, az már tisztán politika, és azon belül is a kampány része.

Nem teszi másként a mai vezető politikai erő sem. Pl.: a Bajnai beszéde után minden lehetséges fórumon azt hangozatták, hogy Bajnai hatalomra kerülése esetén, csökkentené a minimálbért.

Az igazság az, hogy a minimálbér bruttó összege 2009-ben 71 500 forint volt, míg 2010-ben 73 500 forint. A Fidesz ezt emelte 78 ezer forintra, majd 2012-ben 93 ezer forintra, ám a nettó összeg nem változott, ez az emelés a vállalkozások terheit növelte. Ugyanez történt a 2013-as emelésnél, ami után bruttó 98 ezer forint lett a minimálbér.

Ezzel szemben, olyan minimálbérrendszert javasolnak, amely nem vesz el a munkavállalóktól, viszont csökkenti a munkahelyteremtő vállalkozók terheit, így esetleg, növelhető a munkahelyek száma.

 

Itt is az történt, hogy „kihasználták” a szövegben rejlő politikai lehetőségeket.

 

 

Előzmény: deres szádorgó (5747)