,,Majd ráérsz kikonvertálni, amikor van rá vevő."

Nem teszek ilyet. Ha megrendelőm van, lefotózom, rendbeteszem az anyagot és átadom.

Ha a magam örömére fényképezek, akkor is selejtezek, válogatok és rendbeteszem. ,,Majd egyszer megcsinálom" stílust nem szeretem.Amit az ember maga nem tesz rendbe, nem szabad elvárnia hogy majd az utódai rendeteszik. Majd bedobják a kukába és kész. Én sem rendezném más romos hagyatékát.

RAW-ot maximum azért tárolok, hátha egyszer okosabb lesz a RAW konvertáló program, vagy én. De ezt csak az általam nagyon jónak ítélt ,,nagy" KÉP esetén teszem meg. A RAW egy félkész adathalmaz. Ezt vagy fel tudod dolgozni 20 év múlva, vagy nem.

A mai  nyomulós világ és (sz)ámítástechnikai innováció mellett semmi garancia nincs a RAW-ok jövőbeni megnyitására. A gyártók magasról tesznek a régi cuccok támogatására. Eltelik tíz év és annyi. A Nikon most sem rohan utánam hogy sűrű bocsánatkérések között adjon egy olyan programot, az anno  egymilliós nikon szkenneremhez amit a a mai számítógépemre installálhatok. De megtörténik ez digitális hátlapokkal és egyéb eszközökkel is. A metz vakuknál sem lelem a régi adatlapokat. A nikon régebbi termékeihez már csak angol nyelvű leírást lelek fel. Szóval számtalan jele van annak, hogy a régi cuccod eldobhatod, sőt sugallják, hogy dobd is el, vagy használd ahogy tudod. A KÉP az más, azt ha művészetnek gondoljuk, akkor évszázadokig meg kell maradnia. Erre nekem a RAW nem garancia. Hogy a Tiff háromszor akkora helyet foglal? Na és. Minden selejtet ki kell dobni, akkor lesz hely. A selejt leértékeli a mellette fellelhető jó munkákat is. Mit is érne a Mona Lisa , ha mellette lenne tíz majdnem ugyanolyan is? Mit szólnának a művészettörténészek, ha látnák hogy maga a ,,művész " sem tudta eldönteni, melyik az alkotás, és melyik a selejt!?