Amíg hűl a kukorica, elmondom nektek, min gondolkozom tegnap óta (már a lét és nem lét kérdését leszámítva). Hogy mennyire mérges voltam gyerekkoromban apámra, amiért lépten-nyomon eldobott, fellökött, elgácsolt (persze füvön vagy homokban), azzal a jelszóval, hogy meg kell tanulni esni. Basszus, ha ezt nem csinálja, én tegnap tuti ripityára töröm magam. Végülis repültem a levegőben, tán még bukfenceztem is, utána értem csak földet. És persze, minden porcikám fáj, de a tetőtől talpig röntgen szerint nem tört el semmim. Éljen apuka!