"talán az ellenkezője igaz, nem?"
Ugyan már, hagyd ezt a hülyeséget!
Lauder is, mint a többi haverja, ugyanahhoz az alakoskodó, kétszínű, szemforgató bandához tartozik, akiknek semmi sem drága bármi besározására, ha az érdekük ezt kívánja. A rasszizmussal és antiszemitizmussal való riogatás pedig még mindig jó üzletnek bizonyul. Erről van szó és semmi másról. A valóságban ugyanis Magyarországon semmivel sem nagyobbak ezek a „mutatók”, mint bármelyik más európai országban, sőt lényegesen kisebbek a propagandánál...
Az is több mint feltűnő, hogy ezt a társaságot nem annyira zavarják a sokkal durvább nyugateurópai rasszista és antiszemita megynilvánulások, mint a sokkal enyhébb magyarországi eseteket. Az nem olyan nagy baj, ha Nyugaton begyújtják, vagy megkísérlik begyújtani a zsinagógákat, merényleteket követnek el zsidó származású emberek ellen, stb., stb. Ilyenkor valahogy nem zeng a fél világ a Franciaországban, Németországban, Hollandiában, stb., tomboló rasszizmusról és antiszemitizmusról. Nem mennek jelképesen lekapcsolni a Colosseum lámpáit, blokád alá venni az Eiffel tornyot, lezárni Amszterdam csatornáit, stb. Csak akkor van nagy „baj”, ha Magyarországon „nől” a rasszizmus, meg az antiszemitizmus. Akkor egyből feljajdul ez az egész kettősmércés kórus világszerte és telebömbölik a világot a hazugságaikkal.
Ugyanolyan sunyi és aljas ez az egész felhajtás, mint akik csinálják...