Bateman Creative Commons License 2013.04.05 0 0 2842

TWD s03 - kivégeztetett ez az évad is, ami simán felnőtt az első évadhoz, elhagyva a második évad szenvelgését. itt végre újra húsbavágó drámát kaptunk finoman adagolt, gore-ral tűzdelt akcióval. szétfoszlott húsú barátaink szépen az élet részeivé váltak, az apokaliptikus légkör díszletei lettek ők. Rick és haverjai már rutinnal járkálnak köztük, a legnagyobb félelem- és rettegésforrás nem ők a túlélők számára, hanem beteg embertársaik. bár a kormányzó karaktere elég aprólékosan fel lett építve és Morrissey is jól hozza a betegelméjű vezetőt, valahogy nekem hiányzott a városban élők motivációnak az ábrázolása, ami kitartja őket emellett a beteg ember mellett. nekem ez nem jött át kellően. maga a történet, a börtönbe költözés, a Woodburry-i kolónia bemutatása, majd a túlélő "hordák" szembekerülése szinte természetes a középkori szintre süllyedt körülmények tekintetében. a történelem ismétli önmagát az emberi természet miatt. viszont az évad savát-borsát az egyes mellékszálak tökéletes felépítése hozta, Rick pokoljárása, Daryl és Merle egymásra találása, Merle megtérése, Michonne színrelépése és a csapatbaérkezésének útja, Carl elállatiasodása, Andrea kanosszája. a legnagyobb potenciál természetesen a kormányzó karakterében van. vele kapcsolatban még mindig vannak homályos pontok, amire építeni lehet. én szívesen vennék egy olyan következő évadot, ami egy mad max szerű menekülős-üldözős történetet hozna, amelyben Rick és csapata menekül a totális őrületbe került kormányzó és barátai elől. azt be kellene látni a készítőknek, hogy a börtön hosszútávon nem megfelelő környezet az emberek számára, és tovább kell keresni az élhetőbb világot. a másik nagyon fontos szál az Carl személye. a gyerek, akinek szinte semmi referenciapontja nincs a '"normális világ"-ban megtalálható erkölcsi és morális alapok megéléséhez. az őt körülvevő világ egy sajátos személyiséget farag a kissrácból, aki mindenki mástól különbözni fog, hiszen ennek a világnak a bennszülötje lesz. a minta túlsúlyban a jelenlegi világból érkezik, mindaz, amit kisgyerekként a régi világból megkapott közel nullára errodálódik majd. Rick számára hosszútávon ő az egyik legfőbb veszélyforrás. kiváncsi vagyok ezt a szálat miként bontják majd ki. jöhet a következő!