Érdekes, hogy először tagadod Krisztust Jézusban, majd megvallod
Majd megint az összefüggésekben tagadod
A Szentlélek Isten áldással áldotta meg a Szűzanyában a világot
Isten Világosság, maga a legtökéletesebb Fény, bűn nem érhet Istenhez
Bűn nem fogadhatta magába az Istent, egyedül a Szeplőtelen fogantatás
Az első törvény nem azt mondja, hogy szeresd Istenedet, és ott elég, ott állj meg a szeretettel, hanem azt is mondja, szeresd felebarátodat, mint önmagadat
Ha megteszem a törvény második részét, akkor eggyé válok az Atyában a Fia áldozata révén
És akkor nemcsak gyermekévé, hanem testvérévé válok a Fiúnak, nővérévé fogad
A Szeplőtelen fogantatás, Isten Anyja, bár akit testben világra hozott, az maga előbb volt
Krisztus tagadásában trónra ültetem magamban a tagadás szellemét, aki maga az antikrisztus
Az Antikrisztus egyszer a tényleges személy, magamnak a jelentésében pedig a tagadás szelleme
Bálvány, aminek az alapja a saját nagyságom