Az Úr úgy adta oda a Szavát, hogy az teljes
Megosztottságot nem tanított, hanem engedelmességet
A Szavát pedig úgy adta, hogy aki ragaszkodik a külsőségekhez, az találja meg az akaratát, és maga főjön benne
Aki pedig megtalálja a Tanítások megtartásában a lényegét, abban testet öltsön az Ige
És ez a kettősség megvédi a szenteket az acsarkodóktól
És megvédi a Szavát, hogy az megmaradjon, és annak senki se tudja elvenni a lényegét
Hálát is mond az Atyának, hogy a kicsiknek nyilatkozza ki a Tanításokat
A nagy pedig abban főjön, amit magának akar, a megosztottság bűn, és bűn marad
A nagy nagyobbik vétke nem az, hogy nem megy be az igazságba, hanem az, hogy másokat visszatart az igazságtól
És először nem a Szavát próbálom megfejteni, mert az úgy nem mehet, hanem először elmegyek megtartani a tisztaságot a tisztaságért, és akkor a kinyilatkoztatott szándékomban kinyílik az Ige, hogy testet öltsön bennem
Ez a földi célom, hogy az Ige testet öltsön bennem, és nem külsőségekben, hanem a lényegben vezessen be a paradicsomba, ahogyan a szenteket is bevezette, és magához ölelte
És a szentek rámosolyognak a Szűzanyára, és a Szűzanya közbenjár értük, és segít nekik ebben a küzdelemben, hogy Fiában megtalálják a teljességet