sittimfa Creative Commons License 2013.04.02 0 0 218

"Jézus szavai a kereszten, amikor Jánost a Szűzanya gyermekévé tette, az valamennyi gyermekét azzá tette"

 

Szia

 

Ez nem így van.

Jézus csak azt tette, amit minden más zsidó férfi is meg tett volna: Jánosra bízta Máriát, aki ekkor már özvegy volt és akkoriban egy nő nem tudott úgy létesülni, mint manapság, szüksége volt férfi támaszra.

 

Miért tette volna az egész emberiséget Mária gyermekévé?

Ez nincs benne a Bibliában, pedig hidd el, ha fontos lenne, akkor benne lenne.

Az emberiségnek ATYJA van, a Mindenható, Teremtő, Örökkévaló Atya Isten, a Menny Ura!

 

Az Atya és az ember között pedig egyetlen Közbenjáró van, a Krisztus Jézus, az Ayta Isten egyszülött Fia, és nincs más!

Ő a Megváltónk, a Messiás Király.

 

Amit nem tudsz a Bibliából kimutatni, az belemagyarázás, és az nem Istentől van.

 

Bizony bálvány a szűzmária, mert az Atya Isten és az ember közé tették.

 

Nem szűz Mária, hanem csak Mária, egy Dávid családfájából származó zsidó nő, akinek ugyanúgy szüksége volt a megváltásra, arra, hogy az Atya Istennek engedelmes életet éljen ahhoz, hogy a mennybe kerülhessen, mint neked vagy nekem.

Nem lehet szűz örökké, hiszen miután megszülte Jézust, utána Józseffel, a férjével, rendesen házaséletet éltek, és születtek gyermekeik, akikről olvashatsz a Bibliában.

Egy normális zsidó család voltak.

 

Előzmény: Szeretetláng (216)