Szeretetláng Creative Commons License 2013.04.02 0 0 217

Lk 1.41-43
Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel.
Nagy szóval felkiáltott: "Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!
Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám?

 

 

1Jn 2.22
Ki a hazug, hacsak az nem, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút.

 

 

Róm 8.15-17.
Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!
A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk.
Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.

 

 

Zsid 12.25-26
Vigyázzatok, ne utasítsátok vissza azt, aki hozzátok szól. Mert ha azok sem menekültek meg, akik a földön szólót elutasították, mi még kevésbé fogunk megmenekülni, ha elfordulunk attól, aki az égből szól hozzánk.
Hangja akkor a földet rendítette meg, most pedig ezt ígéri: "Még egyszer megrendítem, de nemcsak a földet, hanem az eget is."

 

Előzmény: prszm (214)