Na ennyit a Jobbik "magyarságáról":
Visszatérve a Felvidékhez: a fentebb kiöregedettnek, alkalmatlannak minősített MKP-s vezetéssel is korrekt kapcsolatokra kell törekednie a pártnak, miközben a liberális Most-Híd párttal nincs és nem is lehet hivatalos kapcsolatuk – szögezi le Szávay, majd összegzésként megállapítja: a kevés magyar szavazó miatt az eddigieknél is kevesebb energiát és időt kell a Felvidékre fordítaniuk, ám mindezt úgy kell kivitelezni, hogy az ottani magyarok ne érezzék, hogy „pártérdekeinket a nemzeti érdek elé helyezzük.”
http://atv.hu/belfold/20130309_a_felvideket_es_erdelyt_bukta_a_jobbik_rosszabbul_allnak_mint_itthon
Ezek után nekem kisebb arcom lenne a Jobbik helyébe, meg a Fidesz helyébe is, mióta bevallotta Mikola, hogy csak a szavazataik miatt adnának a határontúliaknak állampolgárságot. Lekopott róluk végre ez a nagy "nemzeti máz", és ott maradt alatta a politikus. Ideje belátni, hogy ez is csak egy ugyanolyan párt mint a többi, teljesen érdemtelenül tekinti magát erkölcsileg magasabb rendűnek a többi pártnál.
És nyomják ezt a maszlagot a saját sajtójukban, hogy ők az igaz magyarok, ők a tisztességesek, mindenki más meg hazaáruló, de mégcsak nem is magyar. Na ezért nem nézek én jobboldali tévéket (Hír, Echo) nem olvasok én jobboldali napilapokat, max. ha a hírgyűjtőportálokon (hirklikk.hu, hírkereső) belefutok egy-egy cikkbe, akkor azt átnézem.