A Doors játékához - világához, önazonosságához - hozzátartozik Robbie Krieger nagyon pontos és finom játéka, de most tényleg a pontosságot emelném ki: ettől míves és egyszerre feszes és dinamikus az egész. És ez az amit itt a legjobban hiányolok: a dalból egy lazán odavágott kocsmarock lett, egy átlagos szám, kicsit szétfolyó előadásban. Egy rock-bluesszámhoz ez talán jó lehet (nem az én világom, amolyan sörszagú Dirty Blues band jut az eszembe), de a Doors (nekem mindenképpen) nagyon más volt. Bocsánat. :-)