Szerintem orbitális baromság csak azért otthon maradni, mert a gyerek kicsi. Természetesen igazodni kell a napi ritmusához, és nem számára totál érdektelen programokkal kell telizsúfolni az utazást, de valamilyen fokú alkalmazkodás Szoboszlón is szükséges. :) Nekem pl. régi nagy vágyam Toscana, oda éppen azért nem megyünk még, mert ahhoz a programhoz még kicsik. Pár év múlva már mehetünk együtt - ez a kompromisszum vállalható. Engem az őseim anno nyaranta leadtak a nagymamánál, aztán mentek világgá, ha tehették. Istenien éreztem magam, mégis ott volt a tüske, hogy a szüleim számára zavaró tényező lettem volna - nem szeretném, hogy a gyerekeim is ezt érezzék.

Nem keressük feltétlenül a külföldi lehetőségeket, de ha adódik valami, nem hagyjuk ki. Az Albertinába meghívtak (nem vagyok képtár-őrült, de az impresszionista kiállításokat nem szoktam kikerülni), így kétnapos kirándulást csináltunk belőle, összekötöttük egy régóta ígért lovaskocsis városnézéssel, a másnapot meg az állatkertben töltöttük.

A nagyobbikom 2 éves múlt, mikor az apja egy hosszabb versenyre ment Provance-ba. Nem akart nélkülünk eltölteni egy hetet, elkísértük. A kölök élvezte a kempingezést, a szokatlan környezetet, a kommunikáció kihívásait. :) Persze voltak apróbb nehézségek (ezek a nyavalyás békaevők :) akkor nyitották esténként az éttermeket, mikor a lány már aludni ment volna), a kirándulások hosszát az alvásidőhöz kellett igazítani, ki kellett hagynom néhány amfiteátrumot, de még öt év után is emlegetik az apjával, hogy "elhozták a folyót" (ebihalra vadásztak a Gard-ban, de csak vízzel tudták megtölteni a befőttes üveget). Háromévesen kölyökfarkasokat simogatott Merzigben, azt se fogja elfelejteni. Rengeteg apróság beugrik neki ezekről az utakról - de még ha el is felejt sok mindent, a közös élmények keltette öröm érzete megmarad benne, és előre örül, hogy ismét megyünk erre-arra együtt. Ebbe a magyarországi tapasztalatok is beleszámítanak, hiszen itthon is rengeteg szép táj, érdekes látnivaló van. (De örömforrás lehet egy egyszerű séta a Duna árterében is, nem kell rögtön extrém dolgokra gondolni.) Annak is megvan a diszkrét bája, ha Szoboszlón áztatja az ember a hátsóját, de mi konkrétan 3 nap után megőrülnénk, ha semmi mást nem csinálnánk.

Ha nem tudnának viselkedni, nem mennénk velük ennyi helyre. Viszont mivel ebbe nőttek bele, ez számukra a természetes, így nem traumaként élik meg, ha útra kelünk velük.