Véletlenül így kezdtem a mondókámat (nem Pesten történt), de mi minden jutott eszembe róla (hmm, számtalan gondolat? :)

a lényeg az, hogy egyszer én is ültem ökrösszekéren, bár csak két ökör húzta, fényesen sütött a nap, s lehettem vagy négy éves, és ámulva néztem az ökröket az első ülésről, amíg az országúton, majd a dombra vezető földúton elballagtak a célig. Az a békés nyugalom leírhatatlan.