Akkoriban, középiskolásan rengeteget olvastam. Azt hiszem kb.14 éves voltam, mikor Lyka Károly Művészetek története c. könyvét regényként olvastam végig. De elolvastam lehetőleg minden Nobeldijas könyvet, ami néha nagyon untatott. Prouston is átrágtam magam. Apámnak elég értelmes baráti köre volt, azoktól is kaptam kölcsön könyveket. Jókai összeset a szomszédunk könyvespolcán találtam és nyári szünetben befaltam az egészet. Akkoriban olvastam a már félig tiltott Márait, Nyírőt és Wass Albertet is, általában az összes, erdélyi szépműves által kiadott könyvet.

Minedezek közepette ügyesen laviroztam az iskolai kötelezők körül, pl. a Csendes Dont soha nem olvastam el és más szovjet műveket se. Háboru és Béke nem volt probléma Dosztojevszkij sem. Akkoriban szörnyű leégés lett volna, ha kiderül, hogy ezeket nem olvastam. Mondhatom nyugodtan, hogy kultursznobok voltunk, ami vizont szerintem sokkal többet ért, mintha bugyuta telefonos játékokkal szórakoztunk volna.