Már tegnap el akartam mesélni nektek, de estére annyira amortizálódtam, hogy a kezemet nem tudtam fölemelni.

Első nap (na jó, másfeledik) az új iskolában. Az ember örül, hogy a számítógépe működik, és az irodaház beengedőrendszere beengedte. Mindenütt dobozok, ideges emberek szaladgálnak össze-vissza, esetleg mutassa meg valaki, merre van a titkárság, hopp, itt szekrényeket hurcolnak, érdekes, mi mindent lehet építeni belőlük, de a kulcsos doboz, hát nem kiborult, na, akkor Hamupipőke-projekt, találjuk ki, melyik kulcs melyik szekrényzárat nyitja.

És akkor dolgozzunk is egy kicsit, ha már itt vagyunk.

Na, ennek a kellős közepén jött valaki, és szólt, hogy meglepő módon az asztalán megszólalt egy telefon, és azt mondták bele, hogy valami recepción engem várnak. Végül is kalandvágyó volnék, vagy mi, nekiindultam az épületnek, morzsákat szórtam le magam mögé, csak a bizt. kedv., és lám, megérkeztem a mondott recepcióra. Ahol ott ült egy kedves régi, városvédő ismerős, széles mosollyal: olyan rég találkoztunk, hát hozott nekem pár könyvet. :-)

VEE, ha meglesz a kávéház, lesz utánpótlás is, most már fix.