És mikor Vörösmarty azt énekelte, hogy „A nagy világon e kívül nincsen számodra hely”, szükségtelennek találta az indokot is hozzátenni, miután azt úgyis minden ember tudja: – „mert az egész külföldön mindenütt vajjal főznek”.
A magyar gyomor gyűlöli a vajast. Undorodik, megcsömörlik, halálra betegszik tőle, elfut az emlegetésétől, s ha valami furfangos gazdasszony álnokul, alattomosan megeteti vele a vajast, azt mint élete elleni attentátumot fogadja, s az ilyen méregkeverőnek az asztalához többet le nem ül.
Akármilyen úrrá tegyék külföldön, visszakívánkozik az átkozott vajszagú világból, s ha nem jöhet, lesoványkodik, elvész, s mint a tevepárduc az európai klíma alatt, nem szaporítja faját az idegen országban. Körös-körül minden szomszédja vajjal, olajjal, faggyúval főz, s ennélfogva „áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell”.
