Elolvastam a linket, köszönöm. A Star Wars Dune alapjairól nem tudtam, de örülök, hogy megosztottad (már el is küldtem egy SW fan jóbarátomnak).

Amit írtál, tökéletesen megértem, minden szavadban igazad van. Frank Herbert elsősorban elgondolkodtatni akart, a fia viszont csupán szórakoztatni. A magam részéről nem tudom jobban elmagyarázni milyen éhségem van azonban a világ iránt. Lehet, hogy jobb lett volna a Dűne univerzumnak ha tényleg nem folytatják, de számomra mégis valamiféle pótlékkal szolgálnak az új történetek. Ez van.

 

Előszeretettel hallgatom hasonló szentimentális okokból nem csak Tito zenéjét, de a Brian Tyler féle dallamokat is, ez is közelebb visz ehhez az univerzumhoz. Mondjuk az is igaz, amit egy korábbi hozzászóló fogalmazott meg: nem élnék ott...

 

Külön érdekelnek a különböző művészek/illusztrátorok által készített képek, ezek néha nagyon komolyan eltalálják a hangulatot amit a könyvek olvasása során érezhet az ember. Nem tudom mennyire érdekel titeket ez a része (persze az is könnyen lehet, hogy ismeritek őket) de hagy ajánljam figyelmetekbe a következőket:

 

Harmadik helyezetként tekintek Wo munkáira, ezeket itt tudjátok megnézni:

http://projectsand.blogspot.hu/search/label/wo%22s%20work

 

Második helyezetem legnagyobb meglepetésemre magyar, le a kalappal előtte. Ő Mark Molnar, világhírű cégeknek dolgozó concept artist:

http://momarkmagic.blogspot.hu/search/label/Dune%20Project

 

A képzeletbeli első helyre egyetlen képet tennék, számomra abszolút number one. Angelitoon Atreides című képéről van szó:

http://angelitoon.deviantart.com/art/Dune-ATREIDES-Final-194138153

Angelitoonnak persze több képe van a Dűne univerzumról - ezekre könnyen rá tudtok keresni a neten - de bár mindegyik minőségi darab, kevés a valódi kapocs a regényekkel (bármilyen más scifihez is készülhettek volna). Az Atreides kép számomra viszont tökéletesen ötvözi a feudális kor és a több ezer éves fejlett kultúra elemeit, amikor először megláttam, jó tíz percen keresztül ittam magamba a részleteket.

 

A történetekre visszatérve még egy gondolat, melyhez a kulcs a fent említett pótlék szócska. Számomra a filozófiai tartalom szinte teljes hiánya mellett az egyik legnagyobb különbség apa és fia írásai között, az az érzés amit csak Frank Herbert tudott megadni nekem: az eredeti regények olvasása alatt bele tudtam élni magam milyen lehet mentátnak lenni, vagy teljes uralmat gyakorolni a tested minden sejtje felett mint egy Bene Gessserit. Vágytam ezekre a képességekre. A pótlék-regények során soha nem éreztem ezt, hiszen képtelenek ezeknek az érzéseknek az átadására.