Prekoncepció:"elöre kialakitott vélemény,állásfoglalás"
Ha már vetted a fáradságot és ilyen részletességgel megnézted a videót/aminek szivből örülök/,a 3.pontban szórul szóra be is idézted,talán az is feltünhetett volna,hogy végig múlt idöben beszétem,vagyis amit hallottál már megtörtént.
Csak,hogy világos legyek,ha az események elött mondtam volna az adott idézetet,jövő idöben,akkor talán még igazad is lenne.De,ne csüggedj nem te vagy az egyetlen akinek nem megy a szövegértelmezés,talán vegyél néhány órát.
De,ha tegyük fel,mégis elöre tudtam,hogy mi vár rám,és utána az be is jön,azt nem prekoncepciónak hivják,hanem tényeknek.
Nyilván,ha valaki egy eddig ismeretlen tájegységre látogat,előre kialakit magában egy képet,az én benyomásaim az út folyamán folyamatosan változtak,ennek hangot is adtam,természetesen,ehhez az egészet egybe kellene végignézni,nem csak egy-egy aranyköpést kivesézni.
Egyébként,lehet néha sarkosan fogalmaztam ,de mentségemre legyen,hogy 6 órányi videóanyagot szövegeltem végig,saját kútfőből , helyszini benyomásokból rögtönözve,szinte levegöt sem véve,sokszor extrém körülmények között,majdnem végig kerékpáron,miközben félkézbe tartva a kamerát arra is ügyeljek,hogy elfogadható képanyag is készüljön,...ezúton kérek elnézést,ha becsúszott néhány nem ideillő mondat.
A kötekedöknek csak annyit tudok mondani,hogy talán kéne csinálni valami hasonlót,én is szivesen megkritizálom...kákát minden csomón lehet találni.