vacsoravesztő Creative Commons License 2012.12.30 0 0 8028

Mondjuk egy baj van ezzel az Eger-Szolnok személlyel a jelenlegi struktúra (amit gondolom a személyekre meg a körIC-kre való ráhordás mellett célszerű lenne megtartani) mellett!

 

Ha megcsúszik 7-10 perccel a körIC (mint ahogy történt ez csütörtökön is) már nem zavarják le az egri IC előtt a regionális vonatot Hatvanig (legalábbis én láttam valamit az 543-asról a 7. vágányon 2 Bhv-val vagy 3 utassal mozdonnyal Hatvan felé - szerintem az 5013 lehetett, aminek 13 perccel előbb el kellett volna mennie).

 

Így ha ez kétórás ütemben lelle nem csak naponta kétszer (mert most van olyan, ami menetrend-szerint az egri IC mögött megy) inkább 30-kor küldeném Kál-Kápolna felé (persze meg lehet próbálni óra 10-kor csak akkor meg mi lesz a Campus-expresszel vasárnap?) - ami odafele egy 40 perces állásidőt jelentene Fa-ban. Abba meg bele se merek gondolni, mi van ha forgalmi okból az egri IC-t is 10 percig tartják Füzesabonyban. Az már 50 perc. Visszafele viszont 22-ből meg lehetne úszni, mert Hatvantól majdnem a régi egri gyorsok menetvonalában közlekedne. Persze ott is le kell érni előtte Budapestről az egri IC-nek időben de most az talán biztosabb, mint az ellenkező irány!

 

Vagy másik megoldás, hogy az ms-i IC-kre ráhordó személyek mennek el Szolnokig. Azok nagy átlagban el tudnának jönni rendesen, mert az ms-i IC-k még úgy-ahogy időben megjönnek. Csak ugye ekkor meg nincs a körIC-ről elhordás a kis falvakba! Monduk ha választhatnának a Nagyútiak lehet ők ebben is kiegyeznének - mert Kálba meg Vámosgyörkre elhord az egri IC, az a két állomás nem esne ki csak valami banális nagy késés esetén (de akkor meg már ott jön a személy).