Nem a latin írást kell áttenni rovásba; hanem a kiejtett szót, méghozzá fonetikusan. 

Az egyik család Szécsényi-ként írja le a nevét, a másik meg Széchenyi-ként. Ez esetben a rovásba mindkettőt egyformán kell átteni. Azaz elvész a különbség. Ha ezt meg akarják különböztetni a rovásírásos szövegben is, akkor zárójelben utána kell írni a latinbetűs névváltozatot is. Ahogy ezt most is szokás például a kínai szavak esetében egy latinbetűs szövegben. Nem dől össze a világ, ha zárójelben közzétesszük a másik írásrendszerben szokásos írásképet.

A lényeg az, hogy a rovásírásnak nem dolga, hogy a latin (és a többi) írás eltéréseihez és hibáihoz alkalmazkodjon. Elég, ha a kiejtést rögzíti.