Az a Ferenc körúti hajléktalan különleges ember volt. Igen, tönkrement lelkileg és fizikailag is, de azért élt ott, mert ez volt az utolsó szabadság, amellyel megadatott élnie. A város leghuzatosabb helye volt az ott, a laktanya tövében, öt méterrel odébb pedig az enyhet adó árkád. Ő ott _akart_ élni. Megmutatni, kivé lett. Nem tudom az okokat, mert sosem beszéltem vele, de egészen biztos, hogy valakinek demonstrált az ottlétével: hogy egy nőnek-e, egy gyereknek, a polgármesternek vagy a miniszterelnöknek, ez nagyjából mindegy is. Így is, úgy is belehalt.

Igen, büdösek. Elviselhetetlenül büdösek. És koszosak, és isznak. A testvérem végzettségét tekintve szociálpolitikus és szociális munkás. Egyetemista korában sokat dolgozott hajléktalanszállón, néha én is segítettem neki. Csókolom, az nem alternatíva. Egy társadalom vagy perspektívát kínáljon az állampolgároknak (így juthatsz esélyhez, megélhetéshez, önálló zughoz, visszaúthoz a társadalomba), vagy rohadtul ne pofázzon bele, hogy valaki az utcán alszik, vagy pedig egy irtózatos nyomortanyán.