Sinkovics Ferenc újságíró:
Igen, de akkor még mindig ott van az az elhíresült és arrogánsnak tartott hadseregparancs, amellyel Jány állítólag megalázta saját seregét a vesztes csata után...

Hautzinger Gyula katonai elemző, Jány rokona:
Ahogy mondják, szagoltam már lőport, például iraki szolgálatom alatt. Tudom tehát, milyen pszichés állapotban vannak a katonák, s természetesen a parancsnokaik is egy ütközet idején. Kétségtelen, hogy látva a katasztrófát, Jány elvesztette a fejét. Megjegyzem alá sem írta a parancsot. De később, lehiggadva, visszavonta.

Galli István ügyvéd:
Nem írta alá, de elfogadta, hogy az az ő parancsa volt. Fontos a visszavonás, mert így jogi értelemben a parancs nem is létezik.

1. Egy hadseregparancsnok ne hisztizzen!
2. Ha hisztizik, ne adjon ki parancsot!
3. Ellehetetlenült, meghaladott parancsot visszavonni nem lehet!
4. A parancsot aláírta. Különben ki sem mehetett volna! Ráadásul aljas és sunyi módon csalt is! A korabeli regula szerint 

    hadosztálytól  fölfele, minden magasabb egység parancsnoka által kiadni szándékozott parancsot, a magasabb egység

    vezérkari főnökével ellen kellett jegyeztetni. Anélkül a parancs nem volt parancs.

5. Amikor a parancsot Jány visszavonta, feltámadtak a hálába küldöttek?

6. Minden parancsnoknak KÖTELESSÉGE elhatározásra jutnia! Ennek elmulasztásáért, bűnösen hibás voltáért hadbíróságon felel.

E parancs kiadásának körülményeiről ír Lajtos Árpád, aki vezérkari századosként a II. magyar hadsereg parancsnokságán, a hadműveleti osztály vezetőjekén és Jány közvetlen beosztottjaként részese volt az eseményeknek.

"Fogalmam sem volt, miről beszélt. Kiderült, hogy Jány január 24-i keltezéssel, de nem azon a napon, kiadta azt a végzetes parancsát, amely megbélyegezte a hadsereget. Erről a parancsról az utókornak úgyszólván minden írója részletesen megemlékezik.

Elolvastam és nem értettem, hogyan mehetett ki ez a szöveg, hiszen képtelenségnek tartottam, hogy ezzel egyetértett volna a mindig józan, hidegfejű Kovács Gyula vezérőrnagy, hadsereg vezérkari főnök. Gyanítottam, hogy ez is az olyan Jány-intézkedések közé tartozik, amelyeket ő a környezete tudta nélkül igyekszik kiadni. (Vagyis Jány, hadseregparancsnok létére kijátszani törekszik a katonai regulát.  Jellemtelenül, sunyin csal! dajong)
Magamhoz kérettem Ferencfy hadnagyot, a hadműveleti iroda vezetőjét, megkérdeztem, hogy hogyan mehetett ki ez a parancs, annak ellenére, hogy Ferencfy számára érvényes volt a korábbi intézkedésünk (Kontz, majd én), hogy ha Jány közvetlenül akar valamit kiadni, azt a szöveget leírás és továbbítás előtt be kell mutatnia Ferencfynek nálam, de a vezérkari főnöknek feltétlenül.

Ferencfy közölte velem, hogy nekem azért nem mutathatta be, mert futárként Budapestre távoztam. Ellenben, elvitte a vezérkari főnökhöz, aki azt ellátta a kézjegyével. Ezek után megállapítottam, hogy Jány kézírásos fogalmazványa alatt az ő aláírásán kívül szerepelt Kovács Gyula kézjegye is.

Kovács Gyulához mentem, aki határozottan kijelentette, hogy erről a parancsról ő is csak akkor értesült, amikor már kiment. Cáfolatként bemutattam neki a fogalmazványt, az ő kézjegyévei együtt. Ekkor ütött kétségbeesetten a homlokára, hogy bizonyára akkor vitték hozzá ezt a fogalmazványt, amikor sok egyéb akta volt előtte, így lelolvasás nélkül, rátette kézjegyét.