Tegnap Benedek Elek munkásságáról hallottam egy előadást. Sajna, nem voltunk sokan (kb. nyolcan), de ettől függetlenül nívós volt, amit hallottam. Sok érdekes dolgot tudtam meg, az egyiket el is mondom. Benedek Marcell és Benedek Krisztina Velencében járt és az egyik templomban nézegették a festményeket, majd az egyikük felkiáltott: Odanézz, az ott apus! Közelebb mentek, és meglepődve látták a feliratot: Türkey, azaz török. Jó darabig a magyarokat is így hívták. Egyébként tényleg szép öregember volt, bár, mint kiderült, csak 69 éves volt, amikor meghalt.
Külön szép és megható történet a felesége, Fischer Mária életútja.
Egy érdekesség, még a kezdet előtt. Az előadó nem sokal a romániai forradalom után Magyarországra utazott, és vitte magával Dosztojevszkijtől a Félkegyelműt. A határon elkobozták, mondván, hogy nem engednek ilyen hortysta írókat! Természetes, hogy ebből újságcikk született. Nevetséges is lehetne, ha nem lenne elszomorító.
Egyébként a Csau időkben egy barátnőm úgy hozta át a könyveket a határon, hogy egy csomó vitatott írás fölé pakolt egy Ceausescu-kötetet. A határőr még tisztelgett is, amikor meglátta.