Agyi vérveszteség

 

 

Heller Ágnes szerint a „bolsevisták” „A gyereket kiveszik az anya karjából, elviszik, s azután lövik le őket [ti. a felnőtteket – gf.]. Lelövik a tökéletesen ártatlan embereket. Ez maga a gonoszság. Túszok voltak. De az eszme: a gyereket azért ne”.

Ugyancsak Heller Ágnes írja, ráadásul ugyanabban az évben (1997), egy másik könyvében: „a totalitárius mozgalmak diabolizálták az idegent. A nácizmus a zsidókat diabolizálta mint ősi, reprezentatív idegeneket, akiket fizikailag meg kell semmisíteni, a bolsevizmus az osztályidegen elemeket diabolizálta mint természetes osztályellenségeket, akiket a Gulag szigetvilágában kell izolálni és kiirtani”.

 

Kezdjük azzal, hogy „totalitárius mozgalom” nincs. Totalitárius hatalom van. Továbbá: a „bolsevik mozgalom” nem használta az „osztályidegen” kifejezést, így – értelemszerűen – nem is diabolizálhatta az „osztályidegen elemeket”. Sőt még a totalitárius hatalom sem diabolizálta, hanem – olykor – diszkriminálta az egykori uralkodó osztályokat, egészen pontosan: előnyben részesítette a korábban elnyomott osztályok tagjait.

Az „osztályidegen” szó lényege-tartalma nem az „idegen” volt, hanem az ellenség; gyakrabban is használták ezt a kifejezést: „osztályellenség”, még gyakrabban: „a nép ellensége”. Akit nem diabolizáltak, hanem „harcoltak ellene”, s ami jobbára azt jelentette, hogy némelyeket (nem mindenkit!) olykor, helyenként diszkrimináltak, hátrányos helyzetbe szorítottak. Hangsúlyozom: némelyeket, merthogy például Heller Ágnes sem martinász vagy kubikos családban, hanem „zsidó származású polgári családban született”, sőt még Babarczy Eszter sem azért bájos, mert az apja eszter-gályos. (Elnézést, időnként kibukik belőlem a költőzseni! Is.)

Heller Ágnesék az ötvenes években bolsevikokként irtották a saját osztályukat. Verték magukat, mint emberjogi aktivista ennen szőrös diszkrimináltságát (Hofi persze ezt másként fogalmazta, mi viszont politically már teljesen correct-ek vagyunk).

 

Magyarországon a hatvanas évek elején megszűnt a hivatalos (és nem hivatalos) „B-listázás”. Hogy mégis, mi az, ami megmaradt? A „melós”, a „munkás” („fizikai állományú dolgozó”) s az „irodista” („alkalmazotti dolgozó”) közötti (jobbára spontán) megkülönböződés. Én hosszú időn át fizikai munkát (is) végeztem, az egész életemet „melósok” között töltöttem, tanúsíthatom: a fizikai dolgozók az „osztályidegen” fogalmát nemigen ismerték; ami egészen biztos: nem használták. Én sem! A „melósok” a műszaki értelmiséget, az orvosokat, a tanárok egy részét kifejezetten tisztelték, a művészeket (főként a színészeket, zenészeket) szerették. Akiket pedig utáltak (de legalábbis mérsékelten kedveltek), azokat az „irodisták” gyűjtőfogalma alá rendezték. Ilyenek voltak a rendészek, a normások, a „szasszerveztisek”, a munkavédelmisek, az adminisztrátorok, titkárnők, a hivatalnokok, sőt a politikusok is (hányszor, de hányszor hallottam: „Béla, bazdmeg, hamar elfelejtettél bennünket”), és persze „irodisták” voltak a Heller Ágnesek is. A „melósok” zömének szemében azért, mert már magát a „filomókusi” tevékenységet sem tartották sokra (pszihológósoknak, filológósoknak, szociológosoknak nevezték Helleréket), míg jómagam inkább azért, mert a „filológósok” között csak nagyon kevés valódi filozófust, tehetséges embert ismertem.

Nem tagadom, ez az ellenérzés a mai napig él bennem. Viszont ma sem diabolizálom Helleréket! Hanem „tárgyi kritika” alá vetem műveiket, szövegeiket. A társadalom heréit a „melósok” annakidején „irodistáknak” nevezték a munkahelyeken, én most (itt) „professzoroknak” nevezem őket. Nota bene nem azért, mert „improduktív munkát” végeznek, hanem azért, mert úgynevezett szellemi munkából élnek (némelyek dicsőülnek), miközben szellemileg terméketlenek. Nem „improduktívak”, hanem impotensek.

 

Folytatom a konkrét „tárgyi kritikát”!

A fönt idézett két zseniális Heller-tézis zseniálisan üti egymást. Ezért újra megerősítem (s ha úgy adódik, istenuccse beváltom) a Zsófi néninek korábban tett pajzán ígéretemet, már amennyiben Zsófi néni megnevez legalább egy fő olyan bolsevik személyt (persze valódi bolsevikot!), aki valaha is „osztályidegen elemeket diabolizált” volna „mint természetes osztályellenségeket”. Vagy: természetellenes osztályellenségeket, nekem végül is mindegy, csak legyen benne diabolizálás! Merthogy attól moccan meg az okos kis libidóm, Zsófi néni, semmi mástól!

Ismétlem: valódi bolsevikok megnevezésére volna szükség, ti. „bolsevizmus” elvtárs nincs, így az ugyebár eleve nem „diabolizálhatott”, illetve, akik „diabolizáltak” (Kornai, Heller stb.), nem bolsevikok voltak, Zsófi néni kérem, hanem hülyék.

 

Segítsük egymást erotikailag! Könnyítésül mondok egy bolseviknevet, hátha Zsófi néniből is kilendül végre az intellektuálisan magyaros nagyteljesítmény.

V. I. Lenin.

Diabolizált? Ha igen, hol? Mikor?

Mondhatok többet is: Trockij, Kamenyev, Zinovjev, Buharin. Preobrazsenszkij. Varga Jenő. Hol írják, hogy a „természetes osztályellenségeket a Gulag szigetvilágában kell izolálni, kiirtani”?

Mondok közelebbi példát segítségül (merthogy igencsak igyexem Zsófi nénivel szexelni!), szóval, tény: a magyarországi bolsevik forradalom kulturális elitje dugig volt „természetes osztályellenséggel”. Csak néhány név a sok közül: Babits, Balázs Béla, Komját Aladár, Osvát Ernő, Lukács György (kripto-osztályellenség), Déry, Füst Milán, Gárdonyi, Gellért Oszkár, Halasi, Heltai, Jób Dániel, Kabos Ede, Szini Gyula, Karinthy, Kosztolányi, Lesznai, Moly Tamás, Nagy Lajos, Rozványi, Schöpflin, Tóth Árpád, Várnai Zseni.

 

„Természetes osztályellenségek”. Nem irtották ki őket, értelemszerűen, ugyanis éppen ők „irtottak” másokat, „kiirtották” a még náluk is „természetesebb” „osztályellenséget”. Romsics Ignác szerint. S ami Romsicsnál azt jelenti, hogy túl sok volt közöttük a „zsidószármazású honfitárs”, sőt a történészprofesszor szerint a bolsevik gonoszság eleve a zsidó „műve”. A zsidó-munkásosztályé nyilván. A helleri antibolsevizmus Romsics professzor „irodista” szavaival így hangzik: „az 1919-es eseménysor a nem igazán mélyen asszimilált zsidóság műve volt”.

Romsics szerint.

És Zsófi néni szerint?! Hogyan volt?

 

Zsófi néni! Legalább kedves magácska értse (ha már a „magyarságot megtestesítő”, „mélyen asszimilált” Heller Ágnes zacskó a történelemhez, a filozófiához), vagy, ha magácska se érti, legalább higgye el: forradalomban, polgárháborúban a forradalmi, politikai ellenség megölése nem azonos a „diabolizált természetes osztályellenség” szisztematikus kiirtásával. A cári családot likvidálták. Okkal? Ok nélkül? Ebben a vonatkozásban mellékes, miként (például) a francia király (s rokonainak) kivégzése sem Hobbes, Hume, Rousseau, Voltaire, Condorcet (Ludassy Mária által imádott) morálfilozófiájából következik (legalábbis nem direkt). Hanem a forradalom, a polgárháború alaptermészetéből következik, ugyanakkor bármely cselekedet levezethető bármely morálból, megfelelő szofisztikáltság kérdése az egész. Például az Úr az Ószövetségben (annak erkölcsi alapkátéjában) egyazon mozzanata szerint könyörületes és bosszúálló. „De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják” (fordította Károli Gáspár).

Igen, csakhogy ez nem irgalmasság, ez szimpla szerződésajánlat. Megbocsátást, könyörületet azokkal szemben cselekedne az Úr, akik nem szeretik őt, akik megszegik a parancsolatait. Ez az „irgalmasság” fogalmának értelme.

 

De ne legyünk túl szigorúak szegény Istennel szemben, hisz’ magát Almási professzort sem az eszéért szeretjük. Magyarán: Almási professzor is buta ember (szellemi irodista), ámde még ő sem mondott akkora marhaságot, mint amekkorát Heller Ágnes ír a könyvében. Almási professzor szerint „dolgozik itt egy történelmi trauma... Az értelmes középosztály többszörös vérvesztesége. Magyarán hogy az elmúlt évtizedekben többször is irtották az elitet... ’44-ben elvitték a zsidókat, ’46 után a svábokat, később a kulákokat, azaz üldözték azokat, akik értettek a falusi gazdálkodáshoz…”.

 

A „többszörös” agyi „vérveszteséget” szenvedett bölcsészprofesszor (szintén zenész-filozófus plusz esztéta) erősen keveri, sőt azonosítja az „üldözték” fogalmát az „irtották” fogalmával. Almási professzor is magyar letéteményes. Azt mondja: „irtották”, de legalább nem azt állítja, hogy „kiirtották” az „értelmes középosztályt”. Az olykor „szemérmes”, finomkodó Almási professzornál a „’44-ben elvitték a zsidókat” szóösszetétel azt jelenti, hogy negyvennégyben kiirtották a zsidókat (pontosabban kiirtottak közülük cca. félmilliót), míg az „irtották” szó azt jelenti a tudós professzornál, hogy: kitelepítették. Az „osztályellenséget”. Vagyis akiknek volt (használható, kisajátítható) lakásuk, villájuk, üzemük, kócerájuk stb. Kitelepítették őket azon kulákok házaiba, tanyáira, akiket szintén „irtottak” almásilag, „üldözték” őket, értsd: államosították, kolhozosították a földjeiket, bekényszerítették (nem mindegyiket!) a „közösbe”. Nagyjából ezt jelenti a tudós stilisztánál az „irtották” terminus technicus.

 

Igaz, Heller professzor nem a Hortobágyról (vö. Te, rongyos élet), hanem a Gulágról (és persze Auschwitzról) beszél: „… az osztályidegen elemeket… a Gulag szigetvilágában kell izolálni és kiirtani”.

 

Jó, akkor nézzük a par excellence Gulágot!

A Wikipédia nem a mocskospiszkos bolsevikokra, hanem a Gereben Ágnes által is gyakorta emlegetett autentikus szerzőkre, dokumentumokra (pl. Система мест заключения в СССР. 1929–1960), sőt magára Gereben Ágnesre hivatkozva írja: „A táborok lakossága rendkívül változatos körülmények közül került ki. A cári Oroszország nemessége, az értelmiség mellett óriási számban kerültek ki teljesen ártalmatlan, a kommunizmusban szinte fanatikusan hívő parasztok, munkások is, akiket sokszor apró bűntettek vagy rosszakarójuk feljelentése miatt ítéltek kényszermunkára. Sztálin rajtuk kívül sok, őt nem támogató (volt) kommunista vezetőt is ide záratott. A politikai foglyok száma nem volt nagy a többi lakóhoz képest. Valószínűsíthető, hogy többségük valódi köztörvényes bűnöző volt, bár fontos megjegyezni, hogy egyeseket szükség (mint például éhezés) késztetett köztörvényes bűncselekmények elkövetésére”.

 

Nem tudni. Csak „valószínűsíthető”: a foglyok többsége „köztörvényes bűnöző volt”. Nem én mondom, a lexikon írja, mégpedig Gereben Ágnesékre hivatkozva.

 

Az antiszemita, neonáci s a filoszemita, cionista buzgalmárok (a Gerebenek-Hellerek, Bogárok-Kornaik, Bayerok-Kertészek, Schmidt Máriák-Gerő Andrások, Zétényik-Hack Péterek, Kónyák-Petők, Lovasok-Vásárhelyik, Bauerek-Pozsgayk, Orbánok-Gyurcsányok, Bencsikek-P. Szűcsök…) alapállítása szerint a Gulág nem orosz specifikum (egyébként valóban nem az, lágerek mindenütt voltak, vannak!), hanem bolsevik sajátosság, amiként Auschwitz a nácizmust jellemzi. Vagyis a Gulág lényegileg Auschwitzcal azonos, bolsevizmus, nácizmus – ugyanaz.

Így hördül egybe a posztmodern zsidófalás a neonácik kegyeiért lihegő, erkölcsi-politikai legitimációért ácsingózó, kommunistázó antifasizmussal.

Szánalmas. A legszánalmasabbak persze az egykor „szinte fanatikusan hívő kommunista” zsidó-pecsovicsok (zweifachwirkend heraus mit uns!), ti. éppen Gerebenék írják: „A táborrendszer Sztálin rendszere alatt gyorsan nőtt. Az 1931-es 200 000 főnyi létszám 1935-re a legszerényebb becslések szerint is 1 millióra emelkedett. Az 1937-es nagy tisztogatás során egyesek szerint nyolc millióan éltek a munkatáborokban, de még a legszerényebb becslések is kétmillióra teszik az ott dolgozó elítéltek számát.”

 

Aki „egyesek szerint”-ekre, „legszerényebb becslések”-re alapozza filozófiai ítéletét, az még egy banális, köznapi-közéleti öreg-cuncinak is kevés, nemhogy originális filozófusnak.

Egyébként pedig, ha a „bolsevik népirtás” a bolsevikideológiából, sőt egyenesen Marxból következik, akkor most lehet válaszolni szépen erre a kérdésre is: a filozófiailag kondicionált gonoszok (a bolsevikok) vajon mire vártak húsz éven át, miért csak 1937-ben „járatták csúcsra” a Gulágot?

Közbevetőleg: a bolsevizmus (lényege szerint) az a jelenség, amelyet manapság magáénak vall minden „demokratikus párt” (aktuálisan az LMP): „döntsünk, azután mindenki sorakozzon föl a többségi határozat mögé” (©Vágó Gábor). Sőt Vágó azt is hozzátette: mindegy, miről és mit döntünk, csak döntsünk; szó szerint így mondta a „szellemes” „alternatív” politikus: „a legjobban akkor döntünk, ha döntünk”.

Lenin értette, miről beszél, az LMP nem érti.

Ez a par excellence bolsevizmus lényege, a többi történelmi-politikai ragadvány, sallang, ballaszt. A bürokratikus centralizmus (Sztálin szisztémája) nem a demokratikus centralizmusból következik, hanem annak a tagadása. Ha máshonnan nem, Eisenstein filmjéből, a Rettegett Ivánból tudható, a sztálini rendszer genezise nem a bolsevik avantgárd, hanem a feudalisztikus (cári) önkény.

 

Visszatérve a Gulághoz. Gerebenék szíves-tudományos közlése szerint a „Gonosz” által determinált bolsevikoknak kerek 13 esztendőn át még csak eszükbe sem jutott „a diabolizált osztályellenséget izolálni, irtani”. Sátáni lajhárbolsevizmus. Nem én mondom, Gerebenék írják: „Az Ulág, mint a munkatáborok igazgatósága, a politikai rendőrség, az (OGPU) egyik ágaként 1930. április 15-én jött létre.”

Hadd tegyem hozzá „összehasonlítgatásul”: a náci megsemmisítő táborokban (s egyéb kivégző helyeken) néhány hónap leforgása alatt pusztítottak el több millió embert. Faji alapon. És ezt nem „becslések szerint” (értsd: hasalás révén tudjuk), hanem név szerint ismert az a közel hatmillió zsidó, akit valóban kiirtottak.

 

A tényekkel szemben a „Gonosz” éppúgy hatástalan, mint Szent Györgyi néni diabolus-ölő „intellektuális teljesítménye”. Nem ér semmit.

 

Ezt is Gerebenék írják: a Gulágra „óriási számban kerültek ki teljesen ártalmatlan, a kommunizmusban szinte fanatikusan hívő parasztok, munkások”.

Vagyis a „kommunizmusban fanatikusan hívő parasztok, munkások” „teljesen ártalmatlanok” voltak (te mondád!, és ez még akkor is így van, ha az „ártalmatlanok” helyett „ártatlanok”-at akartál mondani), ergo maga a kommunizmus „ártalmatlan” (vs. ártatlan). Ergo, akik kommunistákat deportáltak (Sztálinék), nem voltak kommunisták. Legalábbis az elemi logika így diktálja. Nem szólva arról (s ezt szintén nem én állítom, Gerebenék írják, én csak kiemelem a szót), hogy a rabokat „sokszor… rosszakarójuk feljelentése miatt ítélték kényszermunkára”.

 

Így volt? Ha nem így volt, akkor Gerebenék miért írják, miért állítják az ellenkezőjét? Ha viszont így volt, akkor én most megkérdezem, Zsófi nénitől, mi köze van a sokszor „följelentő rosszakarónak” a Что делать? című dolgozathoz, illetve a Lenin-Martov vitához? Vagy (s ami lényegileg ugyanaz) a Vágó/Schiffer v. Jávor/Karácsony szembenálláshoz? 

 

Gerebenék írják: „A GULAG intézményt 1960. január 25-én szüntették meg, a politikai megfélemlítés azonban később is tovább élt, immár a KGB hatásköre alá rendelve.”

 

A „megfélemlítés” nem azonos „az osztályidegen elemek diabolizálásával”, a „természetes osztályellenség izolálásával, kiirtásával”. Továbbá perdöntő különbség Auschwitz és a Gulág között, hogy amíg a nácik a gázkamrákat csak az „alsóbbrendű” rasszok, népek, egyedek (pl. elmebetegek, homoszexuálisok stb.) teljes likvidálása után zárták volna be (ha egyáltalán), addig a Gulágot maga a „Gonosz” (a szovjet vezetés ) számolta föl. Miért? Mert csak akkor és ott volt rá szükség. Ezt a latin elvtársak így mondják: hic et nunc, a szovjet elvtársak pedig így: там и тогда, где и когда. Mit jelent ez? Hogy a Gulág tulajdonképpen az államkapitalista tőkefölhalmozás egyik „intézménye” volt, mármost az eredeti tőkefölhalmozás a világon mindenütt és mindenkor elsősorban a parasztság rovására megy végbe. Ezért írják Gerebenék (csak hát nem tudják, mit írnak), hogy „a politikai foglyok száma nem volt nagy a többi lakóhoz képest. Valószínűsíthető, hogy többségük valódi köztörvényes bűnöző volt, bár fontos megjegyezni, hogy egyeseket [pl. a „teljesen ártalmatlan, a kommunizmusban szinte fanatikusan hívő parasztokat”] a szükség (mint például éhezés) késztetett köztörvényes bűncselekmények elkövetésére”.

 

Szerintem is így lehetett (Magyarországon is voltak „padlássöprések” stb.), csakhogy az éhezés nem a gonosz bolsevikideológia, hanem a modernizáció, az iparosítás, ne röstelljük, mondjuk ki a szót: a tőkefölhalmozás szükségszerű velejárója. Így volt (van) ez a világon mindenütt, ahol a tőke tradíciókat rombolt. És ez még akkor is így van, ha a tőke állami tőke, horribile dictu még akkor is, ha a tőke „nemzeti tőke”! A kapitalizmusnak nem a tulajdon(lás) a lényege, hanem a tőkelogika. Ezért beszél már Lenin is lehetséges szovjet államkapitalizmusról.

 

Mindezt persze nem kell tudnia egy liberális filozófusnak, épp elegendő, ha originálisan ráfilozofálja unikális könyvének banális borítójára: „Auschwitz és Gulág”.

Heller ezzel az intellektuálisan roggyant demagógiával igyekszik idomulni az antiszemiták rettegve imádott antikommunizmusához:

 

 

Teljes idomulás, lényegi azonosulás. Hellerék, Gerebenék – megérdemlik egymást. Egymáson kívül többet se.

 

(És ahogy én magamat ismerem, írok még erről néhány sort. Legközelebb…)