Bezony... A pogácsát csendben eszegetem, de nem múlik. :)

Amíg itt voltatok, nem akartam ezzel előhozakodni, mert ha elkezdek a családról beszélni, akkor sajnos hetekre össze kell költöznünk, de most már elmesélem. Volt nekem egy dédnagynénikém, aki tényleg Emma volt, született Hudolin, később Kelemen, de nem házasság, hanem a családon végigsöprő heveny névváltoztatás miatt. (Hédinek meg is mutattam ma este a fényképét a falon.) Rettentő helyes vénkisasszony volt, az élettel maradéktalanul elégedett ember, aki munkában, családdal körbevéve, kényelemben és békében élte le az életét, gyerekkorom bearanyozója volt a derűjével és a higgadtságával.

Temérdek családi történet szól róla, de a kedvencem, hogy az eucharisztikus világkongresszus idején a dédapám (az ő bátyja) által vezetett kőbányai énekkar is kint volt a Hősök terén énekelni, a többezer fős budapesti kórus részeként. Így aztán hosszú évtizedekig zrikálhatták azzal a drága Emma nénit, hogy milyen szépet szólózott ezen a páratlan ünnepségen. A Christus vincit, Christus regnat...  éneklése közben sikerült ugyanis rosszul belépnie, így egy generálpauza kellős közepén harsant föl az ő különlegesen erős és tiszta altja, miszerint "kriiiiii". Sokáig visszhangozták is az Andrássy út házai....

No, ő éppen ezen az Emma napon halt meg a drága lélek, '84-ben. Nyolcvankilenc éves volt, igazán méltón ment el, tehát - ha szabad ilyet mondani - ez a nap a család számára "természetes mód" fontos dátum, olyasmit éltünk át akkor, ahogy régi korokban fogadhatták a veszteséget az emberek. Viszont ha megnézitek, mindmáig ez a 84-es november 24. a mindenkori melegrekord Budapesten. Máig bennem van, ahogy néztem a fekete égre a Ferenc körúton, sötét este volt, mégis meleg szellők fújtak a Duna felől. A család idősebb tagjai meg tettek-vettek, ahogy (akkor láttam ilyet életemben először) kell egy halott körül.