Nyaljunk letéteményesen Zsófi néninek!

 

 

Ehhez természetesen először meg kell néznünk: hol és kikkel találkozott Kornai professzor!?

 

„Néhány amerikai egyetemen találkoztam okos és érdeklődő diákokkal, akik ťradikális közgazdásznakŤ vallották magukat. Lelkiismeretesen olvasták és tanulták az általuk politikailag elfogadhatónak tartott műveket. Készek voltak megismerkedni, sőt alaposan megtanulni a mainstream economics elméleteit és metodikáját is. Viszont elzárkóztak attól, hogy belemélyedjenek a Szovjetunió vagy Kelet-Európa kommunista gazdaságának megismerésébe. Ez a szemükben valamiféle érdektelen, vagy talán találóbb, ha azt mondom: visszataszító, undorító jelenségnek tűnt, amihez nincsen semmi közük, és aminek nincsen kapcsolata azokkal a gondolatokkal, amelyeket tiszteltek és elfogadtak. Megítélésem szerint ez struccpolitika.”

 

Nem tudni, miért került idézőjelek közé a „radikális közgazdászok” jelzős szerkezet. Kornai hülyéknek tartja az „okos és érdeklődő diákokat”? Persze miért ne tehetné, ha minden további nélkül leírja például, hogy az „érdeklődő” közgazdász számára „érdektelen”, ami iránt érdeklődik az érdeklődő, tudniillik hogy éppen attól érdeklődő az ember, hogy érdeklődik. Tehát. Szerintem lehet a közgazdász okos (elvileg) akkor is, ha nem érdekli a „kommunista gazdaság”, ám érdeklődőnek semmiképpen sem nevezhető.

Kornai valószínűleg tudja, hogy radikális közgazdász éppúgy nincs, mint radikális szociológus, radikális autószerelő, radikális könyvtáros, radikális belgyógyász… tudja, de nem érdekli. Ő is érdeklődő közgazdász.

Miközben „radikális baloldali” embert ismerünk. Tojás Gáspár Miklósnak hívják. Ő attól radikális, hogy szélsőséges dumái vannak: „fölborítani az újságosstandot”, „betörni a McDonald’s portálját”, persze nem pöröllyel, hanem szájjal, pontosabban: szájalva. Továbbá „baloldali radikalizmus”: „keményen” jobboldalinak nevezni azt a politikai irányzatot (MSZP, Gyurcsány, Bajnai stb.), amely lágyan baloldalinak minősíti tenmagát, továbbá: „médiákat” (s nem „médiumokat”) mondani a tévében, Kálmán Olga radikális elképedésére stb. Ez a „radikális baloldaliság”. Tojás Gáspár Miklós maga is radikálisnak nevezi saját szélsőséges (sokszor egészen idióta) dumáját. Két okból. Mindenekelőtt azért, mert annyira ugyebár nem vagyunk radikálisak, hogy fölvállaljuk a „kommunista”, „marxista” stigmát, illetve mert Tojás Gáspár Miklós egyáltalán nem radikális. Polgári pozőr, szimpla pojáca. Még csak antikapitalistának sem nevezhető. Annyiban különbözik pl. Békesi Lászlótól, hogy Békesi nyíltan, cinikusan kijelenti: „a kapitalizmus nem jó, de nincs nála jobb”, míg Tojás Gáspár Miklós ezt nem mondja ki (legalábbis tőle még nem hallottam, noha nem vagyok egy nagy Tojás-figyelő), ugyanakkor minden megnyikkanása mögött ott poshad a lélek-liberalizmustól szagló intellektuális defetizmus.

Tojás Gáspár Miklós pipogya polgári pozőr, Hajas Henrik a minap simán lefikázta a nagynyilvánosság előtt. Mire Tojás Gáspár Miklós (mint Hofi futballbírója, aki ugye „büszkén futott körbe a pályán”, jelezvén: „én vagyok a hülye, én vagyok a hülye”), szóval a neves filozófus is peckesen kihúzta magát a stúdióban: én vagyok itt a nagy radikális (baloldali), akit még egy Hajas Henrik is büntetlenül legyalázhat, szemen köphet. Tudniillik ezek az emberek bármit eltűrnek, Hajas Henriktől is, Kálmán Olgától is, csakhogy pár percig riszálhassák magukat a tévékamerák előtt.

Tojás Gáspár Miklós egy hímbabarci. Hol baloldali, hol jobboldali (majd megint baloldali) bohóc. Mindig radikálisan „oldali”! Jó, de milyen a „radikális közgazdász”? Antikapitalista? Nem antikapitalista? Milyen? Ha a nem antikapitalista (liberális, libertiánus, szabadelvű stb.) közgazdász, filozófus lehet radikális (baloldali), akkor milyen az antikapitalista közgazdász? Szuperradikális?

 

Lenin radikális vagy nem radikális?

 

Kornai szerint Marx „intellektuális felelősséggel” tartozik Lenin tetteiért, márpedig Lenin egyazon sorban áll Sztálinnal, Hruscsovval, Brezsnyevvel, Maóval (ami egyébként külön politikatörténeti, ideológiatörténeti dilettantizmusra vall, de erre most nem térünk ki), merthogy Kornai professzor a fönti nevekkel az ördögpatás „szocialista rendszert”, a „kommunista gazdaságot”, a „szovjet típusú gazdaságot”, a „kommunista országokat” metaforizálja: „felelős-e Marx azért, ami a Lenin, Sztalin, Hruscsov és Brezsnyev Szovjetuniójában, Mao Kínájában és a tanítványaik által uralt többi kommunista országban történt?”.

 

Kornai alapállítása: Marx és Lenin „a piac kiiktatásáért szállt síkra”.

Ezen a topikon világossá vált: Marx nem „szállt síkra a piac kiiktatásáért”. Míg Lenin így fogalmaz 1918 elején (néhány hónappal a politikai hatalomátvétel után): „A konkurenciának mint kizárólag a termelők piacával kapcsolatos harcnak megszüntetése a legkevésbé sem jelenti a verseny megszüntetését – ellenkezőleg, éppen az árutermelés és a kapitalizmus megszüntetése teszi lehetővé, hogy megszervezzük a versenyt nem vadállati, hanem emberi formában” (Lenin: A szovjethatalom soron levő feladatai).

Ez a szöveg minden vonatkozásában korrelál Marxnak azzal a filozófiai álláspontjával, amelyet például A német ideológiában fogalmazott meg, sőt akár Liska is írhatta volna, ti. a liskai szocializmus („szocialiska koncepció”, „modell”, „kísérlet”) lényege nem a kapitalista piac. Hanem a morális alapzaton, „erkölcsi tőkén”, „társadalmi örökségen” szerveződő tiszta verseny („licit”). Erről persze Kornainak elítélő „véleménye” volt annakidején (s lehet, hogy joggal), ami viszont egyáltalán nem jelenti, hogy Kornai ismeri azt a tárgyat, amelyről ma fecseg. Kornai Leninről beszél, miközben fogalma nincs, mit ír Lenin például a „vadállati piac” és az „emberi verseny” megkülönböztetésének szükségességéről. 1918-ban. Majd mikor az orosz történelmi valóságról kiderült, ami kiderült, Lenin (1921-ben) így fogalmaz: „mindent működésbe kell hozni, hogy az ipar és a mezőgazdaság közötti forgalmat, ha törik, ha szakad, fölélénkítsük. Aki ezen a téren a legnagyobb eredményeket éri el, még ha a magángazdasági kapitalizmus útján is, sőt még ha szövetkezetek nélkül is, ennek a kapitalizmusnak közvetlenül államkapitalizmussá változtatása nélkül is, az többet használ Oroszországban a szocialista építésnek, mint az, aki a kommunizmus tisztaságáról fog ťelmélkedniŤ, aki az államkapitalizmus és a szövetkezetek számára szabályokat, utasításokat fog írni, de a gyakorlatban nem mozdítja elő a cserét […] A ťszabályszerűŤ kereskedelmet, amely nem vonja ki magát az állami ellenőrzés alól, támogatnunk kell, fejlesztése előnyös számunkra. Ámde a spekulációt nem lehet [kiemelés – Lenin] megkülönböztetni a ťszabályszerűŤ kereskedelemtől, ha a spekulációt politikai-gazdasági értelemben vesszük. A kereskedelem szabadsága kapitalizmus, a kapitalizmus spekuláció, nevetséges efölött szemet hunyni.

Tehát mi a teendő? Mondjuk ki, hogy büntetlenséget biztosítunk a spekulációnak?

Nem. A spekulációról szóló valamennyi [kiemelés – Gy. úr] törvényt felül kell vizsgálni és át kell dolgozni, s ki kell mondani, hogy mindenféle lopás és az állami ellenőrzésnek, felügyeletnek, nyilvántartásnak [kiemelés – Lenin] mindennemű közvetlen vagy közvetett, nyílt vagy leplezett megkerülése [kiemelés – Lenin] büntetendő (s a valóságban az előző gyakorlatnál sokkal nagyobb szigorral üldözendő). A kérdésnek csakis ilyen fölvetésével (…) érjük el azt, hogy a kapitalizmusnak bizonyos fokig elkerülhetetlen és számunkra szükséges fejlődését az államkapitalizmus medrébe tereljük”.

 

Miért akarja Lenin az „államkapitalizmus medrébe terelni” a „kapitalizmus fejlődését”? Azért, mert Marx valóban „felelős” intellektuálisan Lenin filozófiájáért, ti. Marx szerint „A tőkemonopólium bilincsévé válik annak a termelési módnak, amely vele és alatta virágzott fel. A termelési eszközök centralizációja és a munka társadalmasítása olyan pontot ér el, amelyen már nem fér meg tőkés burkában. A burkot szétrepesztik”.

Vagyis a tőke monopolizálódása szünteti meg a kapitalizmust (Marx nem volt meggyőződve arról, hogy ez a fejlődési szakasz kiiktatható a történelemből, nem volt meggyőződve az ellenkezőjéről sem), míg Lenin így fogalmaz: „A szocialista állam csak mint termelő és fogyasztási kommunák hálózata jöhet létre, amelyek… takarékoskodnak a munkával, szakadatlanul emelik a munka termelékenységét és ezáltal lehetővé teszik a munkanapnak napi hét, hat órára, sőt még kevesebbre való leszállítását”.

 

Kornai szerint Marx azért „felelős intellektuálisan”, mert sem Marxnál, sem Leninnél nincs „piac” (ami Kornainál a kapitalizmussal azonos), noha Leninnél van piac is, van par excellence „magángazdasági kapitalizmus” is. Persze Leninnél nem ezek a kategóriák a meghatározóak. Hanem a „verseny”.

Hogyan kell „a versenyt megszervezni” Oroszországban? – kérdi Lenin, majd látnoki szavakkal válaszol ennen kérdésére: „Nézzük a verseny megszervezésének egy olyan eszközét, mint a nyilvánosság. A polgári köztársaság ezt csak formálisan biztosítja, a valóságban a sajtót alárendeli a tőkének [nekem személyesen Mester Ákos mondta: ő Princz Gáborról nem közöl bíráló megjegyzést, hanem viszont ő is inkább] pikáns politikai semmiségekkel szórakoztatja a ťcsőcseléketŤ, azt ellenben, ami a műhelyekben, a kereskedelmi ügyletekben, a szállításokban stb. történik, beborítja a ťszent magántulajdontŤ óvó ťüzleti titokŤ leplével”.

Mondotta Lenin elvtárs. Vessük össze pl. Kálmán Olga bármely, csak a „csőcseléknek” szóló, úgynevezett „kemény interjújával”!

Lenin 1918-ban írja, hogy „a polgári köztársaság csak formálisan biztosítja a nyilvánosságot”, a magyar polgári sajtó pedig cca. 1988 (de jure 1989) óta nyüszíti: „nincs igazi oknyomozó újságírás”.

 

Nem is lesz.

Amerikában is csak ott van „oknyomozás”, ahol azt meghatározott tőkecsoportok, érdekcsoportok („mélytorkok”) támogatják, nyilván az ellenérdekű tőkecsoportokkal szemben. Nálunk persze még ilyen sincs, nálunk Kálmán Olga hosszú, „leleplező” interjúsorozatot készít a bamba „csőcselék” számára azzal a Vadai Ágnessel, aki mindent tud a Gripen-ügyről, de nem mond róla semmit. Majd szintén Kálmán Olga, de már egy másik „kemény interjúban”, azon nyiszorog, hogy nincs igazi leleplező, oknyomozó újságírás. Mert Kálmán Olga is csak akkor néz a tükörbe, amikor sminkeli bájos arcocskáját, amelyen amúgy igen vastag a bőr.

Mialatt Kornai professzor a Mozgó Világban Vlagyimir Iljics Lenint átkozza. Vitányi is, Vásárhelyi is, Mihancsik is, Ludassy is… Merthogy ilyen a leleplező újságírás. A Mozgó Világban. Kornai kiszimatolja a saját szagát, s azon szalad végig oknyomozó kopóként: Marx „intellektuálisan felelős” Lenin szavaiért.

 

Lenin ezt írja 1918-ban: „Minden egyes gyár, minden egyes falu egy-egy termelő és fogyasztási kommuna, amelynek joga és kötelessége, hogy a maga módján [kiemelés – Gy. úr] alkalmazza az általános szovjet rendeleteket (a ťmaga módjánŤ nem olyan értelemben, hogy megszünteti őket, hanem hogy végrehajtásukban a legkülönfélébb formákat alkalmazhatja), hogy a maga módján oldja meg a termelés nyilvántartásának és a termékek elosztásának problémáját. […] még hozzá sem kezdtünk ahhoz a hatalmas, nehéz, de annál hálásabb munkához, hogy megszervezzük a kommunák versenyét, hogy bevezessük a számadást és a nyilvánosságot a gabona és a ruha stb. termelése terén, s a száraz, élettelen, bürokratikus jelentéseket élő példákká – elrettentő vagy követendő – példákká változtassuk”.

 

Tehát Lenin a „kommunák” mint gazdasági egységek „versenyéről”, „nyilvánosságáról” beszél, na most (valószínűleg) ezt értették félre Kornaiék az ötvenes években, ezért forszírozták a munkavállalók, a bérmunkások (sztahanovista) versenyeztetését („szocialista munkaversenynek”, „szocialista brigádversenynek”) nevezték, noha sem a „munkahelyi kollektíva”, sem a „szocialista brigád” nem azonos a kommunával. És különösen nem az olyan szuverén kommunával, „amelynek – Lenin szerint – joga és kötelessége, hogy a maga módján alkalmazza az általános szovjet rendeleteket”.

 

Kornai: „Az olyan gazdaság, amelyben kiiktatják a magánkezdeményezést és a piaci koordinációt, rá van utalva a felülről jövő adminisztratív szabályozásra. Az ilyen mechanizmusban adminisztratív úton kell kikényszeríteni a fegyelmet, a felülről jövő utasítások végrehajtását. A szocialista rendszer nem tud működni represszió nélkül. Ha elnyomó gépezetét fellazítják, előbb-utóbb összeomlik. Ez ment végbe a Szovjetunióban, és annak szétbomlása nyomán a kelet-európai kommunista országokban.”

 

Világos, de mi köze ennek Marxhoz, Leninhez? Intellektuálisan. Tessék egyetlen olyan Lenin-mondatot idézni, amely arra utal, hogy Lenin ki akarja iktatni a versenyt (amelyet Kornai tudálékosan „piaci koordinációnak” nevez), csak egyet, s én hozok rá száz olyan mondatot, amelyben Lenin ennek épp az ellenkezőjét állítja. Tessék!

Zsófi néni! Fórumozzunk! Dicséretes dolog a lapítás, ám akár meg is védhetné Nagy Női Agyával a Megtestesítő Férfi állítását, csak egyetlen Lenin-idézetet kell ideírnia, egyetlen művet megjelölnie!

Esetleg egy Marx-idézetet. Szamuely László írja: „Marx egy helyütt A tőkében Adam Smith elméletével foglalkozva megjegyzi: ťA képtelen következtetéseket sohasem az eredeti gondolkodók vonják le. Ezt átengedik a Sayknek és MacCulluchoknak.Ť [és a Kornai Jánosoknak – gf.] Bizonyos tekintetben ez a marxi elméletre is érvényes. Akár az árutermelés megszűnéséről a szocialista forradalom után, akár a proletárforradalom győzelme és a termelőerők fejlettségi foka közti összefüggésről van szó – Marx sohasem [kiemelés tőlem – gf.] vont le képtelen következtetéseket. De levontak követői, mindenekelőtt a német szociáldemokrácia vezérei [és Kornai János – gf.], amikor a marxi elméletet a cselekvés konkrét programjaiba kezdték önteni. Tulajdonképpen a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveitől veszi kezdetét a marxi elmélet leegyszerűsítő, néhol vulgarizáló, a pártpropaganda igényeihez idomított fölfogása”.

Ma pedig az ellenvulgarizáló neofita-nacionalista-kapitalista propaganda igényeihez idomul az a leegyszerűsítés, amelyhez Kornai professzor kifogástalanul ért, hol azon, hol amazon az oldalon műveli nagy garral, történelmileg tökéletesen begyakorolta. Kornai akár „marxista”, akár antimarxista – Marxot csak vulgarizálni képes. Mihancsikkal szólva: Kornai professzor „a magyarok intellektuális teljesítményének egyik letéteményese és megtestesítője itthon is, a világban is”. Hogy miért írja ezt Mihancsik Zsófia? Mert igaz ugyan, hogy Kornai professzor egy méretes marha (címzetes ökör), nadeviszont: zsidó! Így azután csak okos lehet! Sőt „genetikailag” okos, amennyiben azt egy valódi genetikusprofesszor (nevezett Czeizel Endre) állítja. Egyébként a híres nőgyógyász, a dolog lényegét tekintve, ugyanazt mondta a tévében, mint amit a másik elme-szerencsétlen írt az újságban, csak Kertész Ákos a fonákján vezette elő: „a magyar genetikailag alattvaló”, s ami ugyanaz: a „zsidó” genetikailag (Czeizel így fogalmazza: „tradicionálisan”) „okos”. Kertészt ezért kiüldözték az országból, Czeizelt csupán „zsidóbérencnek” nevezik. Miért? Mert azt még valamelyest tolerálják az aktív antiszemiták, hogy valaki intellektuálisan fölébük helyezi a „zsidót”, azt viszont már nem tűrik, ha direktben lealattvalózzák őket. Úgy látszik, mindennek van határa, s amely határon belül – úgy látszik – minden elképzelhető.

 

Sztálinék úgy ítélték meg (kb. a harmincas évek elején), hogy Leninnek a „kommunák versenyéről”, a „magángazdasági kapitalizmus” bevezetéséről kialakított álláspontja – tekintetbe véve az oroszországi, cári, pravoszláv stb. történelmi adottságokat, hagyományokat – nem tartható, ezért Sztálinék a feudalizmusból közvetlenül tértek át az államkapitalista modernizációra, iparosításra, és amely gazdasági modernizáció nem is volt sikertelen. A harmincas években ért véget a NEP, akkoriban döntötték el, hogy a cári mélyfeudalizmust a centralizált államkapitalizmus irányába csatornázzák, majd alig negyedszázad multán (1957-ben) a Szovjetunió már műholdat küldött föl az űrbe.

Hogy ez a modernizációs folyamat nem vált modellé? Nem. Mi az, ami modellé vált? A Kornai-kapitalizmus? Amelynek éppen most isszuk a levét?

A sztálini-posztsztálini szisztéma ugyanúgy történelmi képződmény, mint a „klasszikus kapitalizmus”. A sztálinizmus (posztsztálinizmus) cirka hatvan évig tartott (1930-tól 1990-ig). És? Ez mit bizonyít? Semmit. Illetve a dialektika érvényét bizonyítja: ami keletkezik, el is múlik, merthogy minden abból keletkezik, ami elmúlik.

A „komonizmus bukása” semmiképpen sem igazolja, hogy a harmincas évek antileninista fordulata (amelyet persze Sztálinék, Kornaiék a „marxizmus-leninizmus továbbfejlesztésének” tituláltak) nem volt történelmileg szükségszerű. Oroszországban. Az pedig még kevésbé bizonyított, hogy a „nagyorosz” antileninista fordulathoz Leninnek bármi köze lett volna, akár intellektuálisan, akár morálisan.

 

Zsófi néni! Fórumozzunk! Tessék ideírni egyetlen olyan Lenin-művet, amely arra utal, hogy Lenin nem csupán fontosnak, hanem meghatározónak tartotta (volna) a forradalmi elszántságot, hevületet, akaratot (voluntas), a proletár lelkesedést az objektív valósággal szemben! Ha csak egyetlen ilyen Lenin-szöveget tetszik idézni, néni kérem, akkor én radikális megtestesüléssel nyalok egyet a Zsófika néni részére! Dacolva a feminista Nyugat hanyatló ópiumával. Erre most itt (tanúk előtt) teszek megmásíthatatlan ígéretet!

 

De addig is (míg für alle Fälle bemelegítem fürge nyelvemet) hadd kérdezzem meg (s ezt már nem konkrétan Zsófi nénitől, hanem úgy általában, bárkitől): miként lehetnek „radikális közgazdászok” azok az „okos és érdeklődő amerikai diákok”, akik – legalábbis Kornai professzor hablatya szerint – nem értik saját intellektuális, morális pozíciójukat!? Azért indokolt a kérdés, mert a professzor voltaképpen két oly dolgot állít a diákokról, amely két állítás homlokegyenest mond ellent egymásnak. Kornai szerint a „radikális közgazdászok” politikai megfontolásból voltak „radikálisok”: „lelkiismeretesen olvasták és tanulták az általuk politikailag elfogadhatónak tartott műveket” (ami persze eleve zárja ki az okosságot, de ezzel most ne foglalkozzunk!), ugyanakkor nyilvánvaló: politikai alapon voltak „struccpolitikusok” is. Abszolút önellentmondás. Mert, ha intellektuális, teoretikus alapon vagyok „radikális közgazdász”, akkor lehetek „struccpolitikus” (vagyis politikailag nem vállalom azt, amit elméletileg logikusnak, indokoltnak tartok), míg a „struccpolitikának” semmi értelme akkor, ha a politikai megfontolásomhoz igazítom, „radikalizálom” a teoretikai érdeklődésemet.

 

Akkor viszont miért állítja Kornai professzor azt, amit állít? Túl azon persze, hogy dilettáns publicista, intellektuálisan zokni, ahogyan mondani szokás.

 

Erre a kérésre válaszolok legközelebb…