Mainstream sweepings

 

 

Kornai János hosszan sorolhatná.

Mit sorolhatna hosszan?

„Hosszan sorolhatnám, hogy A tőke mely vonásai gyakorolták rám annak idején a legerősebb hatást... Ahogy haladtam előre az olvasásban, mindinkább lenyűgözött a mű éles logikája”.

Jó. Akkor mi is haladjunk előre az olvasásban, hátha bennünket is mindinkább lenyűgöz (nyilván nem Marx, hanem) Kornai professzor művének éles (stumpfsinnig) logikája!

Vegyük a soron következő 953 karaktert: „Marx tanainak makacs védelmezői nem szeretnek szembenézni azzal a kemény állítással, hogy az orosz bolseviki párt és követőik más országokban a marxi átalakulási programot valósították meg. Nem is egy személyes élményem volt ezzel kapcsolatban. Néhány amerikai egyetemen találkoztam okos és érdeklődő diákokkal, akik ťradikális közgazdásznakŤ vallották magukat. Lelkiismeretesen olvasták és tanulták az általuk politikailag elfogadhatónak tartott műveket. Készek voltak megismerkedni, sőt alaposan megtanulni a mainstream economics elméleteit és metodikáját is. Viszont elzárkóztak attól, hogy belemélyedjenek a Szovjetunió vagy Kelet-Európa kommunista gazdaságának megismerésébe. Ez a szemükben valamiféle érdektelen, vagy talán találóbb, ha azt mondom: visszataszító, undorító jelenségnek tűnt, amihez nincsen semmi közük, és aminek nincsen kapcsolata azokkal a gondolatokkal, amelyeket tiszteltek és elfogadtak. Megítélésem szerint ez struccpolitika.”

 

Az én „megítélésem szerint” pedig a Kornai-cikknek ez a bekezdése is tipikus („mainstream”) nyáladzás, melyet a professzor „kemény állításnak” titulál, s amely „állítás” attól „kemény”, hogy a szerző negyedszer csikorogtatja ki magából szinte ugyanazon szavakkal ugyanazt: „az orosz bolseviki párt és követőik más országokban a marxi átalakulási programot valósították meg”.

 

Nem bizonyítja, hanem ismételgeti.

Miközben keményen hezitál, így tűnődik: „… vagy talán találóbb, ha azt mondom…”.

Legyek tárgyilagos? Az leszek, elárulom: bizony az én személyes kismutyikámmal is előfordult már ilyesmi (egyszer-kétszer… na jó, legyen háromszor), vagyishogy addig-addig mélázott, tétovázott (valamely konkrét bugyingó láttán), mígnem olyannyira lett „kemény”, mint a professzori agyvelő. Mi tagadás, nem sokra jutottunk vele.

 

Tegyük föl, Kornai valóban kemény (mint a vídiatakony), elfogadom, akkor is marad a kérdés: mi köze a keménykedésnek az intellektualitáshoz?

„Néhány amerikai egyetemen találkoztam okos és érdeklődő diákokkal…”.

Találkozott. Helyes. Akkor viszont: (1) miért nem maradt Ámerikában (ahol okosak és érdeklődők a diákok), illetve (2) egyáltalán, honnan tudja, hogy milyen az okos és érdeklődő diák, amikor ő maga – jól láthatóan – keményen buta és tudatlan!? (Hát, hacsak nem onnan, ahonnan Faragó Vilmos tudja, hogy ki az, aki okosabb nála, s hogy az mennyivel okosabb.)

Kornai: „A napokban újra olvastam Kautsky és Lenin nevezetes vitáját…”.

Igen, pontosan ezt teszi az okos és érdeklődő diákokról oktalanul halandzsázó tudatlan tudós, akit valójában nem érdekel „Kautsky és Lenin vitája”. Tudniillik arról van szó, hogy aki nem tudatlan (egyebek közt azért, mert érdeklődő), annak a „nevezetes vitát” nem szükséges „újraolvasnia”. Benne van a fejében. Merthogy (egyebek közt) ettől intellektus az intellektus.

Tegyük hozzá: Lenin és Kautsky „vitája” nem vita, sem Kautsky, sem Lenin részéről. Főként Lenin részéről nem. És ezt Kornai is „tudja” (azért az idézőjel, mert Kornai még azt sem tudja, amit tud), hisz’ ő maga írja a Mozgó Világban: „Kautsky a polémiának ebben a részében nem képes az érvelését alátámasztó Marx-idézetre hivatkozni”.

Másik „részében” sem! De – tegyük föl – a „vitának” csak „ebben a részében” nem vitázik Kautsky (hanem süketel), tegyük föl, így van, az adott szóváltás akkor sem vita. Egyetlen (kiskanálnyi) agyi löttyenet által is szellemi moslékká válik az, ami a felületes olvasó szemében polemikus véleményalkotásnak tűnik.

Kornai „egy Engels-idézet”-re hivatkozik, „amelyet Lenin gúnyosan Kautsky orra alá dörzsöl”.

És valóban ez történik (már amennyiben – magyar-stilárisan – különbséget teszünk a „dörzsölés” és a „dörgölés” között)! Lenin gúnyolja „vitapartnerét” A proletárforradalom és a renegát Kautsky című pamfletban, sőt nemcsak gúnyolja, pocskondiázza is, márpedig: árulókkal, „meghunyászkodókkal”, a „burzsoázia bérenceivel”, olyan „lakájokkal”, akik „gyalázatosan hazudoznak” stb., nem vitázunk, különösen nem azokkal a „bűzlő hullákkal”, akik még hülyék is ráadásul. Lenin persze úri fiú (hozzám képest), ő finomabban fogalmaz, nem a „hülye”, hanem az „alacsony színvonalú” kifejezést használja (a „bűzlő hullát” Rosa Luxemburgtól vette át); tehát Lenin nem Kautskyval vitázik, hanem tudományos pamfletet ír Kautsky brosúrájáról (nem ugyanaz!), arról a szövegről, amely frappáns „szemléltető példája a II. Internacionálé teljes és szégyenletes csődjének”.

 

Még egyszer: olyan emberrel, akit megvetünk, nem vitatkozunk; s ebben a vonatkozásban mellékes is, hogy egyébként igazunk van-e, vagy sincs (természetesen nem illik tévedni!); írunk az idióta renegátokról, de nem kezeljük őket magunkkal egyenrangú intellektusokként. Van egy morális-szellemi határszint, amely alatt az emberi elme nem alany, hanem tárgy, az „intellektuális teljesítmény” nem szubjektum, hanem szemléltető objektum, demonstratio ad oculos.

Leninnek – mutatis mutandis – ugyanaz a viszonya Kautskyhoz, mint szerénységemnek ahhoz a Kornaihoz, aki professzoroskodva szájal, nem ismeri sem Marxot, sem Lenint, sem az orosz-szovjet történelmi valóságot. Illetve amit Kautsky ismer Marxból, azt totálisan érti félre. Tehát (hogy egészen pontosak legyünk), egyebek közt azért a „mutatis mutandis”, mert Lenin elismeri, „Kautsky csaknem betéve tudja Marxot”, míg Kornai maximum „újra olvassa” Lenint. Marxot pedig még csak újra sem olvassa, helyette saját ifjúkori benyomásain mereng; és nyugodtan megteheti, mert a japán közgazdászok sem, a Mozgó Világ akolbirkái sem olvassák „újra” Marxot, Lenint. Ezért lehet meggyőző számukra Kornai professzor tudós vélekedése, „megítélése”.

Kornai egy földszintes Kautsky. Nem is annyira Renagat (treubrüchig), mint inkább gewelkt unterlegene Neubürger.

 

 

Lenin szerint Kautsky „frázisokat pufogtat a ťtiszta demokráciárólŤ, tucatliberálist csinál Marxból” (Kornai tucatdiktátort Leninből, sőt Marxból is); na most, a közhely elvileg még lehet is igazság (a demokrácia nagyszerű, a diktatúra borzasztó stb.), ugyanakkor az üres szólam szellemi értéke – jobb esetben – nulla. Persze ez is közhely (a közhelyről), ti. az a helyzet, hogy az ember rákényszerül a dedós didaxisra, ugyanis Kornai professzor „letéteményei” még a banális igazságok szintjét sem ütik meg.

Miért? Mert, ha egy jámbor „tucatliberális” azt mondja: a demokrácia szép dolog, jó dolog, az „emberi jogok” üdvözítőek (esetleg: a kapitalizmus nem jó, de nincs nála jobb stb.), akkor abban még meg is röttyenhet valaminő zsírszagú közhelyigazság, Kornai viszont részint nem jámbor (hanem vicsorgó), részint dilettáns: szerinte Marx „nem ismerte fel a parlamenti demokrácia és a jogállam jelentőségét az emberi jogok védelmében”. Ez nem „tudós tévedés”, gyerekek, hanem egy ausgetrocknet emeritus dilettantizmusa (elemi melléfogása), ennél még Fekete Dákó tört-magyaros letéteménye is intellektuálisabb: „Kislány, vigyázz, / Hogy el ne hibázd, / Kislány, a bugyira vigyázz!”

 

Mihancsik kislány „vigyázott is épp eleget”, ám – paradoxmód – éppen ezért kapta be a virtuális legyet, majd attól megtermékenyülve írta a Galamuson: Kornai János „a magyarok intellektuális teljesítményének egyik letéteményese és megtestesítője”. Hogyne!

Azt állítja (föl) a Nagy Megtestesítő a Mozgó Világban (a főszerkesztőasszony liberal-old-timer kislány-bugyija is beleborzongott a kézirat olvasása közben, vö. Good Vibrations), hogy a „kommunista gazdaságok megismerése” az ámerikai egyetemisták „szemében valamiféle érdektelen, vagy talán találóbb, ha azt mondom: visszataszító, undorító jelenségnek tűnt”.

 

Mi az, hogy „jelenségnek tűnt”? Mi az, hogy „vagy talán találóbb, ha azt mondom”? A professzor, aki „a magyarok intellektuális teljesítményének egyik letéteményese és megtestesítője”, nem tud találót mondani? Csupán „találóbbat”? És azt is csak talán?

A másik jellemző momentum: Kornai többes számban fogalmaz: „néhány amerikai egyetemen találkoztam okos és érdeklődő diákokkal”.

Sok diák nem diák. Egy diák a diák. Nincs mainstream intellectuality. Divatos hablatyok vannak. Mainstream sweepings. Mainstream snot.

A valódi szellem szuverén. Így azután az „okos és érdeklődő diákok” „struccpolitikája” érdektelen. Semmi. Az (lehet) az érdekes, hogy miként fogalmaz személyesen és konkrétan John Smith university student, vagy éppen (horribile dictu) Kovács János főiskolai hallgató. Mi az állítása? Melyek az érvei? Ez (lehet) az érdekes. Vagyishogy mi volna az általában vett egyetemisták „talán” föltételezhető „struccpolitikája”? Sag’ schon.

Csak a zéró intellektusok apellálnak a „mainstream”-re, visszaélve azzal a törvényszerűséggel, mely szerint az igazság előbb-utóbb a korhadt, szuvas fafejekben is odút váj magának, ráadásul ez egyáltalán nem jelenti, hogy személy szerint Kornai professzor bármit is értene abból, amiről hadovál. Leninesebben fogalmazva: az elemzett cikk fent idézett bekezdéséből, „kemény állításából” ellenállhatatlanul „bűzlik” ki a professzor intellektuális és morális „hullaságának” mainstream „kemény magva”.

 

Nos, akkor hát ez volna itt az én szuverén-kemény-magvas állításom, ezt fogom bizonyítani. Azt, hogy az idézett szövegrészből nemcsak ostobaság büdösödik elő, hanem erkölcsi hitványság is.

 

Miért beszél Kornai professzor mások (amerikai diákok) „struccpolitikájáról”?

 

Konkrétan erre a kérdésre válaszolok legközelebb…