Értem.
Én mégis arra a következtetésre jutottam, hogy nincs mindenre jó alany. Mást kíván pl a Rita, mint a Vera. (amúgy ez kétlábú Verák és Riták esetében is így van)
És ezeket lenne jó valahol írva látni, hogy mely fajták mely alanyokon ajánlottak. Még akkor is ha a GiSelA sorozat tagjairól van szó.
Bár a mai magyar helyzetet figyelve az ajánlás annyit érne mint halottnak a csók.
:(
Én nem akarok most semmilyen alanyt. Elültettem a fákat amiket el tudtam úgy ahogy adták. Most gondozom és várok. Ahogy írtad is, ha kidől majd pótolom. Addig meg várik hátha fejlődik a helyzet.
(bár almának és pár kajszinak való alany jó lenne)
Én csak kiskert tulaj vagyok nem kell tőszámmal, hektáronkénti terméssel és megtérüléssel foglalkoznom. A lényeg hogy legyen minden évben annyi a gyümölcsökből ami nekünk kell. A felesleg úgy is az állatoknak esetleg a hordóba megy.