A 70-es években volt. Nem is igazi élelmiszerhiány hanem az extrák amivel minket akartak várni és a mi, amugy nemlétező, elvárásainknak akartak megfelelni. Olyasmik voltak, hogy szalámi, sajtok meg ilyesmi. Viszont akkoriban Berlinben pl. sokszor bezárták az éttermeket, mindenféle ürüggyel. A valós ok a hiány volt. Volt olyan esetünk, mikor 2 óra hosszat autókáztunk étteremről étteremre, amik vagy zárva voltak, vagy közölték, hogy már minden asztal foglalt. A végén az általam véletlenűl felfedezett Mátyás pince mentett meg minket az éhhaláltól.

A politikai nyomás is iszonyat volt. Ezek csak suttogva mertek az utcán vagy vendéglőben beszélni. Állandóan figyelmeztettek, hogy vigyázzak a számra stb.

Akkoriban még több ismerősöm is volt, többnyire orvosok, de ezt a félelmet mindenkinél tapasztaltam. A 60-as években még idegent vezettem az IBUSZ-nál onnan volt a sok ismeretség.

Végül csak ez az egy család maradt, de őket már 50 éve ismerem és soha nem szakadt meg a kapcsolatunk.