Schweinsteiger Creative Commons License 2012.11.04 0 0 1378
Már Varga Mihály, IMF-tárgyalásokért felelős miniszter sem állítja, hogy az IMF a nyugdíjak és a bérek csökkentését kérné, kérte volna. Pedig a kormány eddigi kommunikációja ezt hirdette - írja az Origo. Ez abból a Varga Mihály által írt levélből derül ki, melyet a szocialista Veres Jánosnak írt. A volt pénzügyminiszter azt kérdezte, "Mi áll az IMF-nek küldött válaszlevélben?". Varga válasza felkerült a parlament honlapjára. Vargát a szocialista Veres János, volt pénzügyminiszter kérdezte írásban arról, hogy "Mi áll az IMF-nek küldött válaszlevélben?". Varga válasza felkerült a parlament honlapjára.

A lap emlékeztet, a kormány szeptember közepén küldte el levelét az IMF-nek és az Európai Bizottságnak, válaszul a két szervezet július közepi látogatása után itt hagyott levelére, felvetéseire. Mint Varga írja a júliusi levélről, a valutaalap "előzetes véleményt hagyott a kormány részére, amelyben kitért azon területekre, ahol a gazdaságpolitikai intézkedések módosítása, illetve mélyebb kifejtése szükséges. Ilyen javaslat volt a tranzakciós illeték Magyar Nemzeti Bank műveleteire való kiterjesztésének visszavonása, az adóbeszedés hatékonyságának növelése, az egykulcsos adórendszer felülvizsgálata, az állam méretének további csökkentése, a szociális támogatási rendszer célzottabbá tétele, a bankadó eltörlése, a közösségi közlekedés állami támogatásának felülvizsgálata és a helyi önkormányzatok kiadásainak mérséklése.
A kormány ezeket a javaslatokat megvizsgálta, és a hivatalos válaszlevelét szeptember 19-én elküldte a két szervezetnek, jelzi Varga Mihály. A levélben a kormány világossá tette, mely területeken van lehetőség a tárgyalások folytatására, és hol nincs. Előbbinél többek között az adóbeszedés hatékonyságának javítását vagy a fordított áfa kiterjesztését hozza fel Varga, míg utóbbinál megemlíti, hogy a kormány "továbbra sem" támogatja a nyugdíjak és a munkavállalók jövedelmének csökkentését.

Az már korábban kiderült, hogy a nyugdíjak és bérek csökkentését azonban az IMF és a bizottság nem kérte, hisz az IMF és a bizottság is cáfolta, hogy ilyent kért volna, az Origo birtokába jutott brüsszeli anyag is egyértelműen mutatja, hogy ilyen elvárást nem támasztanak a kormánnyal szemben. Most pedig magának Vargának a levele is megerősíteni látszik ezt. A miniszter a nyolc pontból álló felsorolásban nem említi a nyugdíj- és bércsökkentést, pedig ha lett volna, vélhetően nem hagyja ki a listából. Varga csak a Veresnek írt levelének későbbi részében tesz említést erről, de nem úgy, mint amit a két szervezet kért volna, csak úgy, hogy a kormány továbbra sem támogatja ezt a két dolgot.

Veres egyébként kérte Vargától, hogy csatolja be a neki írt levelében az IMF-nek és a bizottságnak írt szeptemberi válaszlevelet. Varga ezt nem tette meg.
(Origo)